Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A 13. században épült templom maradványait tárták fel Vác főterén

A 13. században épült katolikus templom alapjait tárták fel Vácon a főtér rekonstrukciója során, a falakat most visszatemetik, hogy megóvják az enyészettől, de a felszínen a kontúrokat jelző kőfalat húznak, ami részét képezi a megújuló térnek - közölte Batizi Zoltán, az ásatások vezetője pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2005-09-09 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:40.029373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az előkerült feljegyzések szerint a tatárjárás nyomán elnéptelenedett településre annak idején magyarok és németek költöztek; utóbbiak a mai belvárosban rendezkedtek be és itt építették fel, a mai Március 15. téren román stílusban a Szent Mihály templomot - mondta Batizi Zoltán.

A török időkben mecsetté alakították át, majd protestáns, ezt követően ismét katolikus templomként funkcionált - tette hozzá.

A szakember ismertetése szerint 1755-ben, az akkori püspök akarata szerint, mivel a falak gyengének bizonyultak, hozzáláttak a lebontásához, helyette a közelben, a Konstantin téren barokk stílusú Székesegyház épült. A régi templom és a mellette fekvő temető helyén piacot alakítottak ki; a lebontott épület maradványai 250 évig várták a föld alatt, hogy 2003-ban meginduljon a feltárás - mondta.

A tér rekonstrukciója során a barokk hangulat megőrzése mellett a templom egy épségben megmaradt helyiségét rendbe hozzák, ahová lépcsőn lehet majd lejutni, és ahol jövő évtől a középkor emlékeinek rendeznek be kiállítást - közölte Batizi Zoltán.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek