Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belgium és Kanada bizonyítékokat követel

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása és az iraki tömegpusztító fegyverek gyártásának kétségtelen bizonyítékai nélkül Belgium nem támogat egy Irak elleni támadást. Kanada is világossá tette: nem vesz részt egy olyan katonai akcióban, amelynek kizárólagos célja Szaddám Huszein iraki elnök hatalmának megdöntése. Jacques Chirac francia elnök nem tart lehetetlennek egy Irak elleni katonai megoldást, ha a "nemzetközi közösség döntést hoz róla".


Dátum: 2002-09-09 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:35.375925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Louis Michel belga külügyminiszter vasárnap az RTBF belga televízióban elhangzott nyilatkozatában kifejtette: azokkal ért egyet, akik kizártnak tartják, hogy támogassanak egy katonai csapást Irak ellen, ha nem előzi meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) felhatalmazása, és ha nem szolgáltatnak meggyőző bizonyítékokat arra nézve, hogy Irak valóban veszélyt jelent.

Guy Verhofstadt belga miniszterelnök már pénteken határozottan állást foglalt az előzetes BT-határozat nélkül Irak ellen meginduló esetleges amerikai katonai akcióval szemben.

Jacques Chirac francia elnök a The New York Times napilap hétfői számában közölt nyilatkozatában úgy vélekedett: nem lehetetlen a katonai megoldás Irak ellen, ha a nemzetközi közösség ilyen értelmű határozatot hoz.

John Manley kanadai miniszterelnök-helyettes ugyancsak leszögezte: Kanada nem fog részt vállalni egy olyan katonai akcióban, amely egyedül az iraki rendszer megváltoztatására irányul. "Nem csatlakozunk azok táborához, példaként említve Tony Blair brit miniszterelnököt és másokat, akik egy megelőző csapást szorgalmaznak" - fűzte hozzá Manley a CTV televízióban vasárnap sugárzott interjúban. Az ottawai kormány változatlanul bizonyítékokat szeretne látni Irak és az al-Kaida terrorhálózat közötti kapcsolatokra, mielőtt számításba venné, hogy csatlakozzon a terrorizmus elleni háború szóban forgó szakaszához - mondta.

Bush amerikai elnök hétfőn Detroitban találkozik Jean Chrétien kanadai miniszterelnökkel, hogy meggyőzze a Szaddám Huszein rendszere elleni amerikai bizonyítékok hitelességéről. Chrétien csütörtökön úgy nyilatkozott: hacsak azért kellene megdönteni Szaddám Huszein hatalmát, mert az iraki elnök nem demokrata, akkor a földkerekség "vezetőinek háromnegyedét" is le lehetne cserélni.

Egy csütörtökön közzétett felmérés szerint a kanadaiak szűk többsége, 54 százaléka véli úgy, hogy Kanadának katonailag támogatni kellene az Egyesült Államokat egy Bagdad elleni esetleges offenzívában.

Dick Cheney amerikai alelnök vasárnap az NBC televízióban kijelentette: a katonai megoldás változatlanul szerepel a lehetőségek között, és a következő néhány hét sorsdöntő lesz a választásban.

George W. Bush amerikai elnök várhatóan az ENSZ-közgyűlés csütörtöki ülésén tartandó beszédében ismerteti szándékait Irakot illetően.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek