Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeres Fidesz-segélyakció

Eredményesen zárult a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Gazda Tagozatának székelyföldi segélyakciója. Az árvízi katasztrófa sújtotta, súlyos károkat szenvedett területre takarmánygabonát és vetőmagot gyűjtöttünk, hogy megkönnyítsük székelyföldi gazdatársainknak az újrakezdést.


Dátum: 2005-09-09 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:44.236700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Köszönhetően az együttérző adakozóknak, máris összegyűlt kétkamionnyi (40 tonna) takarmánygabona, amely a Máltai Szeretetszolgálat segélyakciója keretében várhatóan szeptember 20-án indul útnak Székelyföldre.

A gyűjtés azonban nem állhat meg, a rászorulóknak továbbra is minden segítségre szükségük van. Ezért felmérjük a kukoricaszükségletet is, hogy az őszi betakarítás után eljuttathassuk a károsultaknak.

Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik hozzájárulásukkal segítették a székelyföldi gazdákat az újrakezdésben. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Gazda Tagozata bízik az akció sikeres folytatásában, reméljük, adományaikkal továbbra is segítik a bajba jutott gazdákat.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Gazda Tagozata

Budapest. 2005. szeptember 9.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek