Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elzárták a gázt Angyalföldön, de tilos rágyújtani a környéken

A Frangepán utca és a Lomb utca kereszteződésében egy munkagép vágta át a gázvezetéket - a környéket lezárták, az épületeket és egy ipari parkot kiürítettek. A gázművek szakemberei elzárták a megsérült gázvezetéket a főváros XIII. kerületében pénteken - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője.


Dátum: 2005-09-09 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:44.581246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem sokkal 4 óra után sikerült elzárni azt a gázvezetéket, amelyből kora délután 6 bar nyomással ömlött a gáz - közölte Molnár Péter. A szóvivő tájékoztatása szerint a gáz a csatornákba is bejutott, ezért a rendőrség felszólította a környéken tartózkodókat, hogy ne dohányozzanak, mert robbanásveszélyes. A gáz koncentrációját vegyi felderítő csoport ellenőrzi.

A baleset a XIII. kerületben a Frangepán utca és a Lomb utca kereszteződésében történt. A gázömléshez először a gázművek szakembereit hívták ki, amikor azonban elkezdtek dolgozni, "a cső eldurrant".

Több mint tíz vízsugárral hígították a gázfelhőt, hogy ne keletkezhessen robbanásveszélyes elegy. Két méter átmérőjű kráter keletkezett az úton a nagy nyomással feltörő gáz miatt.

Egy közelben lévő beton villanyoszlop megdőlt. A környéken az utakat lezárták, az épületeket kiürítették, köztük egy ipari parkot és több lakóházat. Személyi sérülés nem történt.

hirado.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek