Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Abortuszellenes tüntetés a minisztérium előtt

Jövő héten több civil szervezet és magánszemély szervezésében tüntetést tartanak az Egészségügyi Minisztérium előtt a terhességmegszakítások, illetve az abortusztabletta esetleges magyarországi bevezetése ellen - tájékoztatta az Alfa Magzat-, Újszülött-, Gyermek- és Családvédelmi Szövetség az MTI-t.


Dátum: 2005-09-10 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:48.746910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Téglásy Imre, a szövetség főtitkára elmondta: a megmozdulás aktualitása, hogy a nyár elején a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium kiadta elvi állásfoglalását arról, hogy az abortusztablettát a műtéti terhességmegszakítás alternatívájaként lehet alkalmazni Magyarországon.

A főtitkár elmondta: a tüntetés résztvevői nem értenek egyet a terhességmegszakítás egyetlen formájával sem. Véleménye szerint "Magyarországon nincs terhesgondozás, és ehelyett a terhességet terhességmegszakítással kezelik". Az abortusz és annak bármely formája nem a válsághelyzetben lévő nők problémáit gyógyítja, hanem egy "közösségi bűnbakképzés keretében megcsonkítja a nők termékenységét, elpusztítja a magzati életkorukat élő gyermekeket". A szociál- és egészségpolitika megkerüli ezeket a "kényes kérdéseket", és nem a termékenységvédelem és a gondoskodó társadalom jegyében igyekszik megválaszolni azokat - mondta Téglásy Imre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek