Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mentik az embereket Kínában

Több mint 305 ezer embert költöztettek biztonságosabb helyre Kína keleti részéből, amelyet a közeledő Khanun tájfun fenyeget - jelentette a kínai állami hírügynökség.


Dátum: 2005-09-11 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:53.353200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tájfun számítások szerint vasárnap csap le Csöcsiang (Zhejiang) tartomány partvidékére bőséges, viharos esőzéssel - írta az Új Kína (Xinhua) hírügynökség a tartományi meteorológiai intézetre hivatkozva. A forgószél szombat délelőtt 620 kilométerre délkeletre örvénylett a tengerparton fekvő Vencsou (Wenzhou) városától, középpontjában ciklon erősségű széllökésekkel. A 400 kilométer átmérőjű tájfun óránként 25 kilométeres sebességgel halad északnyugati irányba. A 305 ezer helyi lakoson kívül, akiket védett övezetekbe telepítettek át, 31 ezer hajót és csónakot rendeltek vissza a kikötőkbe - tette hozzá beszámolójában az Új Kína. A múlt héten a Talim tájfunnak 124 halálos és 31 eltűnt áldozata volt Kínában. A Talim csütörtökön vonult át Fucsien (Fujian) tartományon, majd Csöcsiang, Anhuj (Anhui), Csianghszi (Jiangxi) és Hupej (Hubei) tartomány felé vette útját, heves esőzéseket, áradásokat és földcsuszamlásokat okozva.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek