Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megemlékezés a Ground Zerónál

Az idén gyászoló testvérek olvassák fel a New York-i ikertornyok helyén, a Ground Zerónál az áldozatok nevét az Egyesült Államokat ért terrortámadások negyedik évfordulóján, vasárnap.


Dátum: 2005-09-11 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:22:56.103657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


320 testvérpár olvassa fel az összes, 2749 halálos áldozat nevét ünnepség keretében. Tavaly szülők és nagyszülők, 2003-ban az áldozatok gyermekei tették ugyanezt. A város vezetése arra kért minden New York-i templomot, hogy kondítsa meg harangját azután az egyperces néma emlékezés után, amelyet 8 óra 46 perckor (közép-európai idő szerint 14.46-kor), a Világkereskedelmi Központ északi tornyát ért repülőgép-becsapódás pillanatában tartanak az áldozatokra emlékezve. Egyperces csendet tartanak a második gép becsapódásakor, illetve a két torony összeomlásának pillanataiban is. A vasárnapi megemlékezésen beszédet mond George Pataki, New York állam kormányzója, Michael Bloomberg polgármester, Rudolph Giuliai volt polgármester és Condoleezza Rice külügyminiszter. Vasárnap éjjel - a korábbi évekhez hasonlóan - a két toronyra emlékeztető kék fénysugarakat bocsátanak a magasba a Ground Zeróról. Szombat este az áldozatok több mint ötszáz hozzátartozója tüntetést rendezett a helyszínen az ott felépítendő múzeum terve ellen. Az ellenzők attól tartanak, hogy a Nemzetközi Szabadságközpont elvonja majd a figyelmet az áldozatok emlékétől, mert annak kiállításai a szabadságért másutt a világon folyó küzdelmet is bemutatnák. A tiltakozások miatt már korábban közvetítőt neveztek ki a múzeum tervezőinek és a hozzátartozók igényeinek összehangolására. Washingtonban felvonulást rendeznek vasárnap a támadások emlékére, várhatóan több ezer ember részvételével. "A szabadság menete" a szintén repülőgép-becsapódást elszenvedő Pentagontól a város központjában található Washington-emlékműig tart, három kilométer hosszan. George Bush amerikai elnök reggel emlék-istentiszteleten vett részt, az első New York-i néma pillanattal egy időben pedig egyperces szilenciumot tart a Fehér Házban. Felipe Pérez Roque kubai külügyminiszter egy szombat esti interjújában megerősítette, hogy országa elítéli "a terrorizmus minden formáját", de emlékeztetett arra a szeptember 11-ére, amely 1973-ban volt, és amelyen öngyilkos lett Salvador Allende, Chile szocialista elnöke, annak a katonai hatalomátvételnek az áldozata, amelyet Augusto Pinochet tábornok vezetett "a CIA (az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség) szervezésében". Szeptember 11-e "az a nap, amelyen több ezer áratlan embernek az ikertornyok elleni támadásban történt szörnyű halálára emlékezünk" - mondta, de elítélte, hogy az amerikai kormány "kettős mércét alkalmaz, és a támadások után hazug ürüggyel indított törvénytelen háborút Irak népe ellen, ezzel megszentségtelenítve 2001. szeptember 11-e áldozatainak emlékét". Perez Roque szerint "egy terrorkommandó szintén szeptember 11-én gyilkolta meg a New York-i utcán Felix Garcia kubai diplomatát 1981-ben, és a kommandó egyik tagja, a Castro-ellenes Pedro Remon Rodriguez ma az Egyesült Államokban él. Paul Martin kanadai kormányfő az Egyesült Államok elleni terrortámadások évfordulója alkalmából és a Katrina hurrikán okozta új tragédia elszenvedése okán üdvözölte az amerikaiak állhatatosságát és kitartását.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek