Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ausztriai kormányválság

A Susanne Riess-Passer alkancellár lemondásával vasárnap este kirobbant ausztriai kormányválság során hétfőn az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) újabb minisztere jelentette be lemondását, miközben az alkancellár az államfőt tájékoztatta döntéséről, Wolfgang Schüssel kancellár pedig Riess-Passer ideiglenesen megbízott utódával tárgyalt. Jörg Haider jelezte, hogy előrehozott választásokra számít.


Dátum: 2002-09-09 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:36.832958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Matthias Reichhold közlekedési és infrastruktúra-miniszterbejelentette, hogy lemondását tartalékolja az FPÖ október 20-ra összehívott kongresszusáig, de ott bizalmi szavazást kezdeményez. Reichhold egyben határozottan állást foglalt a koalíció, valamint a kormány programja mellett. Pártja megbízásából csak február óta látja el tisztségét, akkor lépett az alkalmatlannak bizonyult Monika Forstinger helyére. Reichhold lemondásával Riess-Passer pártelnököt, Karl-Heinz Grasser pénzügyminisztert és Peter Westenthaler frakcióvezetőt követi, akik kiálltak a kormány vonala mellett s nem engedtek Jörg Haider volt pártelnök nyomásának az adóreform elhalasztásában és az Európai Unió bővítésének akadályozását illetően.

Riess-Passer és Westenthaler hétfőn délelőtt Wolfgang Schüssel kancellárral tárgyalt, majd Thomas Klestil államfőt tájékoztatta döntéséről. A délelőtti órákban megkezdődött a megbeszélés Schüssel kancellár, valamint Ries-Passer ideiglenesen megbízott utóda, Herbert Scheibner védelmi miniszter között. A kancellári hivatal tájékoztatása szerint Schüssel ezt követően foglal majd érdemben állást.

Jörg Haider Liechtensteinben jelentette ki, hogy előrehozott választásokra számít, noha ezt nem akarta. Nyitva hagyta viszont azt, hogy ő vezeti-e majd a pártot a választási harcban, s úgy tűnt, hogy ezúttal Herbert Scheibnert kívánja előtérbe tolni. Az ellenzék is előrehozott választásokat követel és meg is kezdte a felkészülést: a legnagyobb Osztrák Szociáldemokrata Párt hétfőn délután elnökségi ülést tart, míg esetleges majdani koalíciós partnerei, a zöldek délelőtt frakcióülésen vitatták meg a kialakult helyzetet.

Választásokat legkorábban november közepén lehet tartani.

MTI

Kapcsolódó elemek