Demonstráció az abortusztabletta ellen
Többek között az orvosi kamara elnöke és a Fidesz-kormány volt egészségügyi minisztere is felszólal majd az abortusztabletta bevezetésének megakadályozását követelő tüntetésen. Éger István és Mikola István az Egészségügyi Minisztérium előtt fog beszélni, ide vár több száz tüntetőt csütörtökön a magát magzat-, csecsemő- és családvédő szervezetnek nevező Alfa Szövetség - írja a Magyar Hírlap.
Dátum: 2005-09-12 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:02.579986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Téglásy Imre, a szervezet főtitkára szerint "elszabadíthatná a poklot" a pirula bevezetése. Hiába állítja a szakmai kollégium, hogy csak kórházi körülmények között lehetne alkalmazni a gyógyszert, az Alfa Szövetség attól tart, hogy a feketepiacon elterjed, így ellenőrizhetetlenné válnának a terhességmegszakítások.
A Szülészeti Nőgyógyászati Szakmai Kollégium a nyár elején adta ki állásfoglalását arról, hogy a már több európai országban alkalmazott pirulát bizonyos körülmények között nálunk is lehetne használni a műszeres terhességmegszakítás alternatívájaként. Fontos: a gyógyszeres megoldás csak a terhesség első nyolc hetében jöhet szóba. Az abortusztabletta kifejezés valójában kétféle készítményt takar. Az első pirula következtében elhal a magzat, a másodiknak a bevétele után néhány órával görcsök közepette "kiürül" a méh tartalma.
A tabletta csak egy módszer, megvan a maga indikációs területe, vagyis az, hogy mikor érdemes ezt alkalmazni - mondta lapunk megkeresésére Garamvölgyi György, a Schöpf-Merei Kórház főigazgatója, a Szülészeti Prevenciós Társaság főtitkára. Ő azt tartja a tabletta veszélyének, hogy esetleg felelőtlenebbé válhatnak az emberek, ha tudják, két pirula lenyelésével elvetethetik a nem kívánt gyermeket.
Egyébként hiába adta áldását a készítményre a szakmai kollégium, a gyártó cég egyelőre még nem nyújtotta be kérelmét a hazai törvénykönyvezésre.
Herczog Mária szociológus egy napokban megrendezett konferencián arról beszélt: míg a 16 milliós Hollandiában tízezer alatt van a művi terhességmegszakítások száma, addig Magyarországon a múlt évben 53 ezer abortuszt végeztek, miközben kevesebb mint kétszer annyi - 96 ezer - gyerek született.
Forrás: Magyar Hírlap
fideszfrakcio.hu