Hollandia bátrabb, Finnország óvatosabb az iraki kérdésben
Hollandia végső eshetőségként támogatna egy, az iraki diktátor eltávolítására irányuló katonai fellépést, míg a semleges Finnország csak ENSZ-határozat alapján tudna elképzelni ilyen akciót.
Dátum: 2002-09-09 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:37.420353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jan-Peter Balkenende holland kormányfő kijelentette: ha bebizonyosodik, hogy Szaddám Huszein tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, akkor "kemény csapást kell mérnünk reá, mert ebben a kérdésben nem bízhatunk benne". A miniszterelnök véleményét alátámasztja egy múlt heti fölmérés, amelyből kitűnt: a holland lakosság kétharmada támogatna egy Irak elleni katonai csapást, feltéve hogy arra ENSZ-határozat alapján kerülne sor. A holland kormányfővel ellentétben a finn külügyminiszter óvatosan viszonyul az iraki kérdéshez. A Kaleva című újságban megjelent cikkében Erkki Tuomijola leszögezte: mindeddig nem áll rendelkezésre bizonyíték arról, hogy Irak támogatná a terrorizmust. "Önmagában az a tény, hogy egy kormányzat visszataszító, még nem elegendő ok egy háború megindítására" - írta a finn miniszter, aki szerint bármilyen támadás csak az ENSZ jóváhagyásával történhetne.
MTI - fidesz.hu