A pécsi Fidesz a város vezetését is felelősnek tartja MiZo-ügyben
A pécsi Fidesz közvetett módon a város jelenlegi vezetését is felelősnek tartja az Új MiZo Rt. termelő részlegének tervezett bezárásáért és a dolgozók elbocsátásáért. Erről Páva Zsolt elnökségi tag beszélt hétfőn, a baranyai megyeszékhelyen.
Dátum: 2005-09-12 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:06.694024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt években sem a városi, sem a megyei közgyűlés nem tett meg mindent annak érdekében, hogy Pécsett meginduljanak a munkahely-teremtési programok - mondta Páva Zsolt a MiZo épülete előtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Azt mondta: a város ebben a tekintetben rosszul teljesít, hosszú évek óta nem tudja azt nyújtani, amit az itt élők elvárnak tőle.
Pécsett 1998 óta nem volt termelő beruházás, a városból azóta folyamatosan költöznek el a cégek, ez pedig szerinte így nem mehet tovább.
A politikus megítélése szerint most már nehéz bármit is tenni, négy-öt évvel ezelőtt kellett volna, amikor látszott, hogy a pécsi feldolgozóipar gyáregységei, telephelyei a városban kialakult és több tekintetben rossz gazdasági környezetben nem tudnak megfelelően működni.
"Azt tapasztaltam, ha egy cég megjelent a megyeszékhelyen, első dolog volt, hogy kivessék rá az iparűzési adót, illetve rohantak hozzá, milyen módon tudná szponzorálni a város tevékenységét" - közölte, majd hozzátette: ehelyett rendszeres kommunikációra, a problémák időbeni feltárására lett volna szükség.
Páva Zsolt hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a pécsi Fidesz nem örül, de tiszteletben tartja a MiZo tulajdonosainak döntését, és támogatja a város vezetésének az ügy megoldására irányuló erőfeszítéseit.
Az Új MiZo Rt. vezetése egy héttel ezelőtt tájékoztatta az üzemi tanácsot arról, hogy október végétől bezárják és Szegedre helyezik át a vállalat pécsi termelő üzemét, amely 238 dolgozó elbocsátásával jár. A döntést a veszteség csökkentésével, a cégen belüli racionalizálási folyamat szükségességével indokolták.
MTI - fideszfrakcio.hu