Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Negatív EU-kassza: 27 milliárddal kevesebb pénzt kaptunk mint amit befizettünk

Támogatta az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége hétfői budapesti ülésén a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehatásáról szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát. A bizottság szintén támogatta, hogy a zárszámadással együttes általános vitában tárgyalja meg az Országgyűlés az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentését a 2004. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről.


Dátum: 2005-09-12 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:08.286448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A javaslatokat a fideszes képviselők nem szavazata mellett támogatta a bizottság. Répássy Róbert, a testület fideszes alelnöke arról érdeklődött, az ÁSZ szerint miért volt negatív az EU-s egyenleg, míg a Pénzügyminisztérium szerint plusz bevétel keletkezett. Arra is rákérdezett, történt-e törvénysértés az áfa-visszatartás kapcsán. Az ÁSZ képviselője elmondta: a tagországi befizetések összege nagyobb volt, mint a támogatotti körhöz ténylegesen eljutott pénz, így keletkezett a mínusz 27 milliárd forintos egyenleg. Hozzátette: ezek a pályázati pénzek a későbbiekben lehívhatók lesznek.

Az áfa-ellenőrzések kapcsán elmondta: a pénzügyminiszternek van utasítási joga az adóhivatal szakmai tevékenységének vonatkozásában is, ezért nem történt törvénysértés. Ugyanakkor megjegyezte: az idő rövidsége miatt az intézkedés előkészítetlen volt.

Avarkeszi Dezső (MSZP) arra hívta fel a figyelmet: nem nőtt a helyi bíróságok ügyfélforgalma, a Legfelsőbb Bíróságon pedig csökkent az ügyhátralék. A költségvetési támogatás mintegy egyharmadával növekedett, a személyi juttatások 136,6 százalékkal, a beruházások 140 százalékkal nőttek 2003-hoz képest.

A bizottság egyhangúlag támogatta az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot is.

A javaslat célja, hogy megteremtse Magyarországon a bűnügyi együttműködés területét érintő, új kerethatározatok végrehajtásának feltételeit a 2003-ban elfogadott törvény módosításával.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek