Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lomnici Zoltán a bírósági informatikai fejlesztésről

A bírósági informatika fejlesztésével, a tárgyalások résztvevőinek távmeghallgatásával foglalkozik következő ülésén az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) - mondta a testület elnöke az MTI-nek hétfőn.


Dátum: 2005-09-12 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:09.157180, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Várhatóan jövőre megteremtődnek a technikai feltételei annak, hogy büntetőügyekben a vádlottakat, a tanukat és szakértőket más-más helyszíneken hallgassa meg a bíró. Erre az uniós tagállamokban már számos példa volt, egy ízben például a nagy súlyú, bonyolult ügyben eljáró olasz bíró egy milánói csendőr laktanyából vezette a tárgyalást, miközben tucatnyi büntetés-végrehajtási intézetből kapcsolták az egyszerre több kamera által közvetített vádlottak vallomástételét - mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke.

Az igazságszolgáltatási tanács keddi ülésén szó lesz arról is, hogy már napirenden van az igazságügyi szervek, a bíróságok, az ügyészségek, a rendőrségek, és a büntetés-végrehajtás adatállománya közti kapcsolat megteremtése.

Folyamatos a bíróságok internetes honlapjainak fejlesztése is. Több mint ezer legfelsőbb bírsági döntés már hozzáférhető az érdeklődők számára. Az elektronikus információszabadságról szólóidén elfogadott törvény rendelkezésének megfelelően pedig 2007 nyarára az összes legfelsőbb bírósági és ítélőtáblai döntés olvasható lesz az interneten anonimizált formában, azaz a személyes adatok védelmét tiszteletben tartó formában - mondta a főbíró.

Hozzátette: évente, a több mint 70 milliárdos bírósági költségvetés 2 százalékát fordítják informatikai fejlesztésekre. 1998-ban még csak 1800 személyi számítógép volt a bíróságokon, idén már nyolcezer. Az összesen mintegy 2600 bírónak már van saját számítógépe, így gyorsan és egyszerűen hozzáférhetnek az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítását szolgáló iránymutató legfelsőbb bírósági, illetve ítélőtáblai határozatokhoz, a magyar és az európai joghoz és az ítélkező munkához nélkülözhetetlen országos nyilvántartásokhoz, például a belügyi, a büntetés-végrehajtási, vagy a céginformációs adatbázisokhoz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek