Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Biztos a Fidesz előnye

A július elején készült Marketing Centrum felmérés eredményeire leginkább az hatott, hogy a köztársaságielnök-választás az ellenzék számára sikert, az MSZP számára pedig kudarcot hozott. Így a teljes mintában 8 százalékpontról 13 százalékpontra növekedett a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben - 38:25.


Dátum: 2005-09-12 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:10.360356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legfrissebb szeptember eleji adatok azonban azt jelzik, hogy ez csak időleges volt, és a Fidesz-MPSZ előnye a teljes mintában visszaállt a korábbi hónapok 8 százalékpontos szintjére, 35:27 %-ra.

A köztársaságielnök-választással kapcsolatos fiaskó leginkább a kisebb vidéki városokban és a községekben növelte a Fidesz előnyét, így július elejére jelentőssé vált a válaszadók lakóhelye szerinti különbség a pártok támogatottságában. A nyár folyamán azonban az MSZP a kisebb településeken élők körében javította a pozícióját. Eközben a Fidesz a fővárosban népszerűbbé vált, és a korábbi hónapok kormánypárti előnye után kiegyenlítetté vált a két oldal budapesti támogatottsága.

A választásra jogosultak 40 százaléka úgy véli, a következő 1-2 évben romlani fog az ország gazdasági helyzete, és mindössze 18 százalékuk optimista. A válaszok erősen pártállásfüggők. Szeptember elejére azonban határozottan csökkent az ellenzéki és a kormánypárti válaszok megoszlása között a különbség. Ez azt jelzi, hogy a magyar gazdaság sikerességéről szóló nyári kormány-offenzíva nem volt teljesen hatástalan, de a véleményekre erősen hatott a felmérés időszakának fő gazdasági híre: az olajárak drasztikus emelkedése is.

Forrás: hvg.hu

Kapcsolódó elemek