Kossuth-évforduló Washingtonban
- Kossuth alakja a magyar nemzet márványnál is tartósabb emlékezetében él tovább - hangoztatta Pálinkás József oktatási miniszter kedd este Washingtonban azon a díszünnepségen, amelyet Kossuth Lajos amerikai útja 150. évfordulójának tiszteletére tartottak a George Washington egyetem Lisner Auditóriumában.
Dátum: 2002-02-13 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:21.132494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pálinkás a beszédben felidézte, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kormányzó-elnöke, akit a Teremtő a vezetés, a retorika, a politikai bölcsesség és bátorság tehetségével áldott meg, másfél évszázaddal ezelőtt hatalmas tömegeket vonzott az amerikai városokban tett látogatása során. Szabadságálmai csak jóval később, a közelmúltban valósulhattak meg, de - mondta a miniszter - "a jövő immár megkezdődött".
A Kossuth-gála résztvevőinek Paula Dobriansky, a washingtoni külügyminisztérium globális ügyekben illetékes államtitkára tolmácsolta Colin Powell miniszter üdvözletét. Dobriansky kitért arra is, hogy az amerikai külügyi levéltár akkori iratainak tanulmányozása nyomán kiderült: a magyar szabadságharc jelentős mértékben ösztönözte az amerikai külpolitika azon vonulatának a kibontakozását, amely az Európától való elzárkózás helyett a függetlenségre törekvő nemzetek melletti kiállást hirdette.
A beszédek utáni műsorban a Duna Művészegyüttes táncosainak csoportja Mucsi János művészeti igazgató koreográfiájában "A szabadságharcos" címmel jelenetekben idézte fel Kossuth korát. A magyar néptáncot és a modern táncokat ötvöző, sodró lendületű produkció lelkes fogadtatást váltott ki a közönség soraiban, ahol a Washingtonban és környékén élő magyarság mellett az amerikai fővárosban akkreditált diplomáciai testület is szép számban képviseltette magát.