Juscsenkó a környezetében elharapózott korrupció kivizsgálását kéri a titkosszolgálattól
Az ukrán elnök a környezetében állítólag elharapózott korrupció kivizsgálását kérte hétfőn az ország titkosszolgálatától, tíz napos határidőt szabva a vizsgálat alapos lefolytatására.
Dátum: 2005-09-12 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:13.250204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Viktor Juscsenko elnök az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) új vezetője, Igor Drizscsanij kijevi bemutatásakor elmondta: a korrupcióval kapcsolatos minden bejelentés kivizsgálására és a "tényeknek megfelelő válasz" elkészítésére utasította a titkosszolgálatot. Juscsenko aggodalmát hangozatta amiatt, hogy országában akadozik a korrupció elleni küzdelem.
Juscsenko azt is elmondta, hogy az ukrán gazdaság teljesítményének 40-45 százalékát az árnyékgazdaság állítja elő, "s hamarosan előfordulhat, hogy a költségvetésben nem lesz pénz az SZBU-munkatársak fizetésének kiutalására". Az ukrán elnök szerint idén az ukrán gazdaság 5-6 százaléka "fehéredett ki", ám ez egyáltalán nem a titkosszolgálat érdeme, hanem az üzleti élet akaratának és az adószabályok változásának tudható be. Az államfő kifogásolta, hogy az SZBU az ukrán határőrséggel és vámhivatallal együtt mindmáig nem dolgozta ki a csempészet elleni küzdelem részletes terveit, s a kábítószer és embercsempészet, emberkereskedelem terén a helyzet jottányit sem változott a múlt évhez képest.
Juscsenko múlt csütörtökön váratlanul leváltotta egész kormányát és Petro Porosenkót, a nemzetbiztonsági tanács titkárát. A kormány bukásához vezető lavinát Olekszandr Zincsenko, az elnök kabinetfőnöke indította el az előző héten, amikor az elnök környezetében elharapózott korrupcióra hivatkozva távozott tisztségéből. Zincsenko több személyt is megnevezett, így Porosenkót, de kijutott a bírálatából Olekszandr Tretyakovnak, az elnök egyik közeli munkatársának és Mikola Martinenkónak, az államfőt támogató parlamenti frakció vezetőjének is.
MTI - fideszfrakcio.hu