Mire számíthatnak a belvízkárt elszenvedett gazdák?
Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány héttel ezelőtt sikeresen befejeződött a búza betakarítása. A csapadékos időjárás miatt, igaz, lassabban ment az aratás, de talán ez Önöknek nem is volt nagy baj, mivel így sikerült megfelelő mennyiségű raktárkapacitást felszabadítani a tárolandó termény számára. Megnyugtató hallani, hogy a kukorica betakarítására lesz elég raktár, hiszen nap mint nap értesülhetünk arról, hogy Önök újabb frissen épült tárolók átadásán vesznek részt - kezdte interpellációját Lengyel Zoltán.
Dátum: 2005-09-12 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:14.184200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eső viszont elmosta a termelők reményeit, a csapadék igen nagy veszteségeket okozott számukra. Hiába volt magas a termésátlag, a folyamatos esőzések miatt a termény minősége sok esetben nem érte el a tavalyi értékeket, ennek megfelelően csak alacsonyabb áron tudták értékesíteni az egyébként is nyomott árak mellett. A tonnánkénti ár meg sem közelítette az önköltségi árat, sőt, az intervenciós ár alatt maradt az étkezési minőségű búza esetében is.
A jelentős mennyiségű csapadék Viszont nagyobb károkat is okozott, mégpedig a belvizes területeken. Sok helyen a belvíz teljes terméskiesést okozott, pedig a ez a jelenség már nem ismeretlen számunkra, évről évre számolnunk kell ezzel a problémával. Sajnos, Magyarországon már sok családnak van tapasztalata erről. Biztosan nem kell részleteznem azt, hogy egy termelő számára mekkora veszteségekkel jár ez, olyan években, amikor az eladott termés árából tudja csak költségeit fedezni, nem beszélve a törlesztőrészletekről, amit még ahhoz volt kénytelen felvenni, hogy időben el tudja vetni azt, amit most nem tud learatni.
Nem egészen egy évvel ezelőtt napirend utáni felszólalásban már felhívtam a figyelmet a problémára, és beszéltem a vízitársulatokról is, melyek megoldást jelenthetnének, valamint azok nehézségeiről, de tudomásom szerint nem történt előrelépés az ügyben.
Tisztelt Államtitkár úr!
Sajnos az időjárást nem tudjuk befolyásolni - hol az aszály, hol a belvíz sújt bennünket. A védekezésre viszont már fel lehetett volna készülni, mert évről évre szembesülünk vele. Önök két hónapja kijelentették, hogy létrehoznak egy olyan alapot, mely ezekre a helyzetekre megoldást jelenthet, de programjukból az tűnik ki, hagy ez csak 2006-tól lép hatályba. Addig mit tegyenek a termelők Államtitkár Úr? Egy kormány feladata, hogy akkor és ott intézkedik, amikor és ahol arra szükség van. A termelők viszont eddig ebből nem sokat tapasztalhattak. Most nagy szükség lenne rá!
Tisztelt Államtitkár Úr!
Számíthatnak-e a termelők a belvízkárok enyhítésére?
Pásztohy András FVM-államtitkár szerint már készül egy törvényjavaslat, mely Nemzeti Kárenyhítési Alapot készítene elő, és e törvényjavaslat előkészítő munkájában történő részvételre kérik a Fidesz képviselőit.
Lengyel Zoltán elmondta, részt vesz a Fidesz a munkában. Mindenre van magyarázat, mutatott rá Lengyel Zoltán, s kijelentette: "ebben Önök nagyok." Nem kapták meg a víztársulatok a megfelelő pénzt, pedig kérte a Fidesz, hogy a 2005-ös költségvetésben erre a célra néhány 100 millió forintot szánjanak.
fideszfrakcio.hu