Ellenzékszapulás helyett kormányozni is lehetne
A Fidesz elnöksége felhívja a szocialisták és Gyurcsány Ferenc figyelmét, hogy a kampányolás helyett végre kormányozniuk kellene. Megoldást keresni a növekvő munkanélküliségre, a kórházakat és iskolákat fenyegető költségvetési csődhelyzetre. Állandó háborús hangulatban, agresszív megnyilvánulásokkal nem lehet egy országot vezetni.
Dátum: 2005-09-12 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:14.758751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Példátlan és árulkodó, amikor egy miniszterelnök politikai évadnyitó beszédében ahelyett, hogy az ország valós állapotát értékelné, csak politikai ellenfeleit támadja. Példátlan, hogy őszinteség helyett kiemelkedő sikerekről beszél, és milliókat költ a kormányzat népszerűsítésére akkor, amikor hazánk gazdasági helyzetéről a nyár folyamán sorra jelentek meg az aggodalomra okot adó tények. A miniszterelnök ideges, az ellenzéket támadó felszólalása arról árulkodik, hogy az ország dolgai valóban nem mennek rendben, hiszen a szocialista kormányfő nem tájékoztat a valóságról.
Gyurcsány Ferenc mai beszédében ismét az ellenzék ellenzékének szerepét játszotta, az ország ügyeire, az emberek számára fontos kérdésekre már megint nem jutott ideje.
A Fidesz elnöksége felhívja a szocialisták és Gyurcsány Ferenc figyelmét, hogy a kampányolás helyett végre kormányozniuk kellene. Megoldást keresni a növekvő munkanélküliségre, a kórházakat és iskolákat fenyegető költségvetési csődhelyzetre. Állandó háborús hangulatban, agresszív megnyilvánulásokkal nem lehet egy országot vezetni.
Budapest, 2005. szeptember 12.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Elnöksége