"Csűr-csavar" az MSZP
A Pest megyei MSZP a "jogi csűrés-csavarás" eszközeivel akarja megakadályozni, hogy a megye polgárai népszavazáson nyilváníthassák ki véleményüket a régió szétválásról - mutat rá sajtóközleményében a Fidesz pest megyei frakciója.
Dátum: 2002-09-09 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:38.630393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pest Megye Közgyűlése 49 igen, 18 nem és 13 távol lévő arányban elfogadta 6 frakció képviselőinek indítványát, amelynek értelmében az önkormányzati választásokkal egy időben, október 20 - án, népszavazás dönt arról a kérdésről, hogy az önálló régió kialakítását terjessze a Közgyűlés az országgyűlés elé. Megteremtve ezzel annak lehetőségét, hogy az Európai Unió forrásai (80 milliárd forint/év) elérhetővé váljanak megyénk települései, polgárai számára.
A szavazáskor csupán az MSZP képviselői mondtak nemet, az SZDSZ képviselői nem vettek részt a szavazáson, 1 fő kivételével, aki nemmel szavazott. Már az előterjesztés tárgyalásakor nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP, illetve a megyei baloldal politikai ügyet akar csinálni ebből a kérdésből. Egyszerre jelezték, hogy "olcsóbb" megoldási javaslatuk van és azt, hogy nem értenek egyet a javaslattal. Úgy gondolom, hogy a közvetlen demokrácia legszebb megnyilvánulási formája a népszavazás, amit nem helyettesíthet más (pl: aláírásgyűjtés) eszköz, hiszen azok a későbbiekben is rendelkezésre állnak.
A Pest megyei MSZP, illetve a baloldal már a döntés meghozatalával egy időben jelezte, hogy bírósághoz fordul, a polgárok helyett. A jogi csűrés-csavarás minden eszközével meg akarják akadályozni, hogy a megye polgárai el tudják mondani véleményüket, legyen az támogató, vagy ellenző. Biztosak vagyunk abban, hogy semmiféle jogi probléma nem merül fel a döntés kapcsán. Mint ahogy azt is képtelen és fenyegető kijelentésnek tartjuk, hogy a kék busz megáll a közigazgatási határon, vagy a HÉV jegy ára a duplájára nő. A következő állítás már csak az lehet, hogy csökken a napsütéses órák száma. Véleményünk szerint az MSZP frakció magánakciója csupán zavar előidézését szolgálja. Célja az elbizonytalanítás, amelyhez eszközként kívánják használni a független magyar bíróságot.
Budapest, 2002. szeptember 9.
A Fidesz - Magyar Polgári Párt Pest megyei frakciója