Gellért Kis jövő hétfőn foglalkozik az elnökjelöléssel
Jövő hétfői ülésén tesz kísérletet a Magyar Rádiót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy jelöltet állítson a közszolgálati médium elnöki posztjára; akkor foglalkozik az ügyvezető-jelölés folyamatának szabályozásával - közölte a testület vezetője hétfőn az MTI-vel. Gellért Kis Gábor elmondta, hogy a tanácskozás reggel nyolc órakor kezdődik, két órával később már a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium ülésezik; ez utóbbinak kell döntenie arról, megválasztja-e a hetek óta üres posztra az elnökség jelöltjét, illetve elfogadja-e az átmeneti helyettesítés kérdését rendező alapítóokirat-módosítást.
Dátum: 2005-09-12 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:15.375492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület elnöke az utóbbi témában született előterjesztés részleteiről nem kívánt nyilatkozni. Annyit mondott, a hátralévő napokban még az elnökség tagjai egyeztetnek a kérdésben.
Az MTI több, neve mellőzését kérő elnökségi tagtól hétfőn úgy értesült: a tárgyalt javaslat szerint az elnökség háromnegyedes szavazással jelölhetne ügyvezetőt, míg a személyi javaslatról kétharmados többséggel határozna a kuratórium.
Mint megjegyezték: az első elvárás szigorúbb, mint a médiatörvényben az elnökjelöléshez előírt kétharmados, ám - lévén mind a három közszolgálati médium kuratóriumi elnöksége nyolctagú - ugyanúgy hat támogató szavazat megszerzéséhez kötné a jelöltállítást, mintha kétharmadot követelne meg.
MTI - fideszfrakcio.hu