Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány a kórházigazgatókat hibáztatja

Varga Mihály - utalva a kormány gazdasági sikerekről szóló propagandájára - arra volt kíváncsi, ha tényleg ennyire jó a helyzet, mi az oka annak, hogy augusztusban 544 milliárd forint összegben, újabb maradványelvonásokról döntött a kormány, s a helyzet oly komoly, hogy már a kórházi ellátás eddigi minősége is veszélybe került.


Dátum: 2005-09-12 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:16.020418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mennyire magalapozott az az államháztartás, ahol a jogosan járó pénzeket visszatartják? - mondta a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz azonnali kérdést intéző Varga Mihály?

Gyurcsány Ferenc válaszában azt állította, hogy a maradványelvonásról nem a kormány intézkedett, hanem a parlament hozott ez irányú döntést a költségvetési törvényben. A minisztériumok pedig a költségvetési törvéynben foglaltaknak megfelelően járnak el - tette hozzá.

Gyurcsány szerint az államháztartás hiánya "tisztességes, jó eredmény", ezt kell továbbra is fenntartani.

Varga Mihály azt hangsúlyozta, hogy a különböző intézmények sorra lehetetlenülnek el. Példaként felhozta a salgótarjáni kórházat, ahol a melegvíz- és lifthasználatot is korlátozni kénytelenek, illetve megemlítette a budapesti Szent Margit kórházban uralkodó állapotokat, ahol naponta fejenként három pelenkát szabad felhasználni az újszülött osztályon.

Gyurcsány azt válaszolta, hogy az ország összes kórházigazgatójának valamennyi döntéséért nem tud felelősséget vállalni.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek