Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmánybíróság alkotmányellenesen vette el a kormány a 13. havi fizetést

Alkotmányellenesek a 13. havi fizetésre vonatkozó egyes rendelkezések az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői döntése szerint, ezért azokat a testület visszaható hatállyal megsemmisítette. "Az Alkotmánybíróság 2005. szeptember 12-i teljes ülésén részben megsemmisítette a közszféra egyes illetménytörvényeinek ama rendelkezéseit, amelyek az egyhavi külön juttatásra (13. havi illetményre) való jogosultság feltételeit határozták meg" - tartalmazza a testület MTI-hez eljuttatott közleménye.


Dátum: 2005-09-12 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:16.613704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A határozat leszögezi: önkényes, és ezért alkotmányellenes az a megkülönböztetés, amely a foglalkoztatottakat a fennálló jogviszonyuk alapján megillető juttatást ahhoz a feltételhez köti, hogy a jogviszony meghatározott napon - január 1-jén - fennáll-e.

Az Ab kimondta: a törvényhozó a megfelelő átmeneti szabályokat sem alkotta meg a 13. havi fizetés "0" havi fizetéssé való átalakításakor és ennek következtében az új szabályozás 2004-ben hátrányosan érintette azokat, akiknek jogviszonya év közben szűnt meg.

A közalkalmazottak jogállásáról, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról, a Munka Törvénykönyvéről, illetve a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény vonatkozó kitételei más szöveggel maradnak hatályban.

Ezek szerint a közalkalmazottak és a köztisztviselők évente egyhavi illetményre, a fegyveres szervek dolgozói egyhavi távolléti díjnak megfelelő juttatásra jogosultak; a Munka Törvénykönyve esetében a közigazgatási szervnél munkaviszonyban lévő dolgozók egyhavi személyi alapbérre jogosultak.

A határozat szerint ezen jogszabályok azzal a szöveggel maradnak hatályban, hogy "e juttatás kifizetéséről január 16-án - amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, az ezt követő első munkanapon - kell rendelkezni"; a juttatás mértéke a januári illetmény.

Korábban több munkavállalói és érdekképviseleti szervezet és egy magánszemély kérte alkotmánybírósági beadványában annak megállapítását, hogy az addig 13. haviként adott juttatás rendszerének módosítása a nyugdíjba vonulókat érdemtelenül hátrányos helyzetbe hozza, a 2004. második felében felmentett közalkalmazottakat pedig jogtalanul zárja ki e körből.

Emellett - egy folyamatban lévő eljárás kapcsán - a Csongrád Megyei Munkaügyi Bíróság is a taláros testülethez fordult.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek