Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csütörtökig kell iparűzésiadó-előleget fizetni

A közelmúltban éles vita alakult ki az iparűzési adó jogszerűségéről, illetve az adónem EU-konformitásáról. A kormány tervei szerint 2007 végéig kivezetik az adónemet az adórendszerből, addig azonban az iparűzési adót fizetni kell. Szeptember 15-éig kötelesek a vállalkozások az adóelőleg második részletét teljesíteni.


Dátum: 2005-09-13 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43315
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:20.444820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Márciusban került napvilágra adóreform-bizottság javaslata az iparűzési adó 2007-ben történő megszüntetéséről. Az adózási szakértők által elkészített vitaanyag szerint az így kieső bevételeket több forrásból, többek között a személyi jövedelemadóból lehetne pótolni a jövőben. Néhány hónappal később a pénzügyminiszter közölte, a kormány mindenképpen módosítani szeretné az iparűzési adóval kapcsolatos szabályozást, mivel az a külföldi befektetések akadályává vált.

Eközben az unióban éles vita alakult ki a helyi adók jogszerűségéről. Az Európai Bíróság elé került olasz ügyben precedensértékű döntés várható az iparűzési adó hazai megítélésével összefüggésben. Vihart kavart a nyár folyamán, hogy jogellenességre hivatkozva számos cég tagadta meg az adófizetést. Szakértői vélemények szerint azonban az adónem megszüntetéséig az adókötelezettséget teljesíteni kell.

A vállalkozók a helyi iparűzési adó tekintetében két részletben, március 15-éig, illetve szeptember 15-éig kötelesek adóelőleget fizetni. Az adóelőleg összegét fizetési meghagyásban közli az önkormányzati adóhatóság az adóalanyokkal. A helyi iparűzési adó előlegét december 20. napjáig kell a várható adó összegére feltölteni. Jelenleg az iparűzési adó 50 százaléka vonható le a társasági adóalapból, 2006-ra pedig a tervek szerint a teljes iparűzési adó levonható lesz.

Forrás: origo.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek