Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csődbiztos a pécsi egyetemen: kétmilliárd az adósság

Újra csődbiztos dolgozik keddtől a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) az intézmény adósságának csökkentése érdekében - közölte a PTE rektora.


Dátum: 2005-09-13 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:20.762413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kincstári Vagyoni Igazgatóság által az egyetemhez kirendelt szakember feladata, hogy javaslatokat dolgozzon ki, illetve intézkedéseket tegyen a mintegy kétmilliárd forintos adósság kezelésére. Lénárd László rektor még nem tudja, hogy a csődbiztos meddig marad és milyen lépéseket tervez a kialakult helyzet rendezése érdekében.

Az év első felében is csődbiztos felügyelte az intézmény működését, és vizsgálatot folytatott a hiány okainak kiderítésére. A pénzügyi szakember a nyáron egy tárcaközi egyeztető bizottságnak átnyújtott jelentésében nem marasztalt el senkit az egyetem vezetői közül, ám leírta, hogy a PTE-n nem fejeződött be a felsőoktatási integráció, azaz elmaradt egyes tanszékek összevonása. Megállapította azt is, hogy a PTE egészségügyi intézményei, klinikái alulfinanszírozottak, ráadásul az intézmény nem kapta meg az államtól a regionális szívcentrum kialakításához ígért kétmilliárd forint központi forrást.

Forrás: hvg.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek