Parlament által megszavazott pénzeket von el a kormány
A Fidesz nem az önkormányzatok döntéseit kéri számon a miniszterelnökön, hanem azt, hogy a parlament által megszavazott pénzeket nem hajlandó odaadni a közintézményeknek - mondta Varga Mihály kedden napirendelőtti felszólalásában.
Dátum: 2005-09-13 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:24.258800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magda Sándor által elmondott győzelmi jelentés után én szeretnék egy másik területről beszélni, ez pedig az államháztartás helyzete és a magyar gazdaság állapota, hiszen az a kormányzati vélemény miszerint kirobbanó sikerben van a magyar gazdaság és irigyel bennünket Németország, Olaszország, Franciaország mély megütközést vált ki azokból, akik jól ismerik a magyar gazdaság pontos helyzetét, akár kiskereskedőként, akár vállalkozóként, vagy éppen fuvarozóként.
De lássuk először a tényeket!
A magyar államháztartásról az derül ki nagyon sok alkalommal, hogy utólag tudjuk meg, pontosan mi is történt.
Így van ez a 2004-es évvel is. Talán még emlékeznek rá képviselőtársaim, 3, 8-as hiányt tervezett a kormány, aztán jött László Csaba után Draskovics Tibor, aki már 4,5 százalékos hiányról beszélt. Aztán év végére egy folyamatos, tartós hitelvesztés, hiteltelenség után 5,4 százalékos hiányról beszélt a kormány.
Mi lett a vége? Most 5,8 százalékról tudunk, de állítólag Brüsszelben már egy 6 százalékos hiányérték lett leközölve.
Ehhez képest 2005-ben semmi nem változott. Már júniusra a központi költségvetésnek a hiánya elérte az egész évre tervezett mértékét. Most augusztus végén azt a számot kaphattuk meg, hogy 97,4 százalékon van az egész évre tervezett hiány mértéke. Azt tudom mondani, hogy tavaly, 2004-ben ez 92 százalék volt csak, és az az esztendő is elment.
Azt gondolom tehát, hogy azok a kormányzati várakozások, miszerint a következő négy hónapban mindösszesen 26 milliárd forint hiány keletkezik és így tartható lesz az erre az évre tervezett államháztartási előirányzat eléggé illuzórikusak.
Nem erről kívánok inkább beszélni, hanem azokról a kétségbeesett lépésekről, amelyeket a kormányzat tesz annak érdekében, hogy valamilyen módon a hiány mértékét csökkentse.
Nem arról kívánok beszélni, ami a KSH-nál most történik, hogy lényegében kézi vezérléssel a pénzügyminisztérium egyik államtitkára napi raportra rendeli a KSH alkalmazottait. Ez egy másik történet.
Én inkább arra kívánok most visszatérni, amit már a múlt esztendőben is szóvá tettünk.
Azok a trükkök, pályázati pénzek ki nem fizetése, megítélt pályázatok visszatartása, áfavisszatartás törvénytelen módon a vállalkozóktól, mezőgazdasági termelőknek ki nem fizetett támogatások - azt gondolom - nagymértékben rontották az állam gazdálkodásába vetett közbizalmat.
Most azonban egy új elem jelentkezett az idei esztendőben, az úgynevezett maradványvisszatartás.
Senkit ne tévesszen meg a szó, a maradványvisszatartás nem azt jelenti az államháztartáson belül, hogy amilyen pénzt nem költött el egy-egy tárca, egy-egy intézmény azt el lehet vonni. A maradványvisszatartás azt jelenti, hogy a kormány évközben kötelezi arra az egyes tárcákat és intézményeket, hogy ne költsenek el olyan pénzt, amit a tavalyi esztendőben a parlament megszavazott.
Augusztus 2-án döntötte el a kormány és ez a lista alapján azt látjuk, hogy a gazdasági minisztériumtól körülbelül 125 milliárd forintot vonnak el ilyen módon, a környezetvédelmi védelmi minisztériumtól 26 milliárd forintot, az oktatási minisztériumtól 43 milliárd forintot és így tovább, és így tovább, és így tovább.
Ezek az elvonások már szerepelnek az augusztus végi hány mértékében, a hiány mértéke mégis akkora, amekkorát majdnem egész évre tervezett a múlt esztendőben a kormány.
De fordítsuk csak le az egyszerű emberek számára, mit is jelent ez a maradványelvonás. Azt jelenti, amiről tegnap itt a parlamentben már beszéltünk, hogy nagyon sok közintézmény számára óriási gondok származnak a következő időszakban.
Említettük annak a megyei kórháznak az esetét Nógrád megyében, ahol reggel nyolc és délután négy között a betegek nem használhatják a meleg vizet. El van zárva a melegvizes csap, emellett lifteket zár le a kórház, a gazdasági igazgató szerint azért, hogy valamilyen megtakarításuk legyen.
Mondok egy másik példát, egy budapesti kórház: korlátozzák az újszülöttek számára adható pelenkák mennyiségét, napi három pelenkát kaphat egy újszülött, a többit a szülőnek kell bevinnie a kórházba, ha a gyerekét tisztában akarja tartani.
De itt van a többi példa: 400 millió forint elvonás az Országos Széchenyi Könyvtártól, 443 milliós elvonás a Magyar Állami Operaháztól, 186 millió forint elvonás a Szent György tér és a Mátyás templom rekonstrukciójától, 100 millió forint a mentőszolgálattól és így tovább, és így tovább.
Tegnap Miniszterelnök úr azt mondta, hogy ne rajta kérjük számon, ha egy megyei vagy helyi önkormányzat maradványelvonásról döntést hoz. Azt nem is kérjük számon, Miniszterelnök úr, mondanám, ha itt lenne.
De azt igenis számon kérjük, hogy mert azokat a pénzeket, amelyeket a parlament megszavazott nem hajlandók odaadni ezeknek az intézményeknek, ezeknek az intézményeknek a működése veszélybe kerül.
fideszfrakcio.hu