Ciprus azzal fenyeget, hogy megakadályozza a török-EU csatlakozási tárgyalások megkezdését
Ciprus kilátásba helyezte kedden, hogy megakadályozza a török-EU csatlakozási tárgyalások október 3-i megkezdését, amiért uniós partnereivel nem sikerült dűlőre jutnia arról, hogyan kezeljék Törökország elutasító álláspontját Ciprus elismerésével kapcsolatban.
Dátum: 2005-09-13 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:24.544830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ha nem sikerül megállapodnunk, akkor nem lesz megállapodás (Törökország) uniós tárgyalási mandátumáról sem, s ez természetesen azt jelenti, hogy a tárgyalások nem fognak megkezdődni október 3-án" - közölte Kiprosz Kriszosztomidesz, a ciprusi kormány szóvivője.
Ciprust az Európai Unióban a földközi-tengeri sziget déli részét kormányzó görög ciprióták képviselik, akik akarják, hogy régi ellenfelük, Törökország ismerje el kormányukat, és hozzon létre vámuniót Ciprussal, mielőtt megkezdené EU-csatlakozási tárgyalásait.
Előzőleg hétfőn még úgy tűnt, hogy Brüsszelben előrelépés történt az akadályok elhárítását célzó diplomáciai erőfeszítésekben, miután a soros brit EU-elnökségnek sikerült olyan formulát szerkesztenie Ciprus elismeréséről, amelyet a tárgyalások egyik fő ellenzője, Franciaország is el tud fogadni.
Az uniós országok többsége azon az állásponton van, hogy mivel az EU már megígérte, a megbeszéléseket mindenképpen meg kell kezdeni Ankarával, legfeljebb befejezni fogják a tervezettnél később. Ezt sugallja a brit elnökség mostani kompromisszumos javaslata is, amelynek lényege - brüsszeli uniós diplomaták szerint -, hogy az EU feltételül szabja ugyan Ciprus hivatalos elismerését, de nem a tárgyalások kezdetéhez, hanem magához a török csatlakozáshoz.
Párizs állítólag elfogadta a új szövegezést, így Ciprus elvesztette legfontosabb támogatóját ebben a kérdésben. Nicosia mindazonáltal még nem hagyta jóvá a szöveget, így a tagországok között még további tárgyalások várhatók. Nem kizárt, hogy szeptember 26-án - alig egy héttel a tervezett tárgyaláskezdés előtt - rendkívüli külügyminiszteri ülést tartanak a kérdésről.
MTI - fideszfrakcio.hu