Kórházbotrány: miután 100 milliós hitelt adott az önkormányzatnak, elprivatizálnák
A nyári hónapok alatti kevés bevétel miatt likviditási nehézségekkel küzd az önkormányzat. Többek között erről esett szó a pénzügyi bizottság tegnapi ülésén. Elhangzott: bár az önkormányzat nem veszítette el a fizetőképességét, de likviditási nehézségekkel küzd. Ezért volt szükség arra, hogy a helyi kórház 100 millió forintot átadjon a városnak.
Dátum: 2005-09-13 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:24.879040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elhangzott: bár az önkormányzat nem veszítette el a fizetőképességét, de likviditási nehézségekkel küzd. Ezért volt szükség arra,
hogy a helyi kórház 100 millió forintot átadjon a városnak
- az összeget szeptember 30-ig vissza kell fizetni, addigra pedig befolynak az adóbevételek. A jelenlévők felhívták a figyelmet: a tervezethez képest jelentős elmaradás várható az ingatlanértékesítésekből származó bevételek terén, márpedig azokra szükség lenne, hogy a kiadásokat fedezni tudja Nagykanizsa. A hiány orvoslására két út kínálkozik: hitelt vesz fel a város, vagy lefaragja a kiadásait. A pénzügyi nehézségek áthidalása érdekében a hivatal szakemberei már megkezdték egyfajta "vészforgatókönyv" kidolgozását, melyet hamarosan beterjesztenek a PB elé - és mindent megtesznek az eladó ingatlanok minél szélesebb körben való propagálása érdekében.
Forrás: Zalai Hírlap