Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jellemhibába csúszott a bátor miniszterelnök

"Jellemhibába csúszott" a miniszterelnök, amikor úgy bírálta Orbán Viktort, hogy az ellenzék vezetőjének nem volt módja válaszolni - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke kedd reggel egy televíziós műsorban.


Dátum: 2005-09-13 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:25.799802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr pontosan tudta, hogy amikor ő szól, és beszédének jelentős részét - egyébként 15 éve ilyen nem fordult elő - (...) az ellenzék kritikájára fordítja, pocskondiázására fordítja (...), pontosan tudja ez a drága, bátor ember, hogy a másiknak nincs módja szólni" - mondta az alelnök a Nap-kelte című televízióműsorban.

Arra a riporteri felvetésre, hogy ez esetben hiba volt Orbán Viktort nem megválasztani frakcióvezető-helyettessé már korábban, Pokorni Zoltán azt mondta: "Nem, én azt gondolom, hogy ez egy jellemhiba, egy nagyon alapvető jellemhiba, a gyávaság hibája, amibe a miniszterelnök úr, Gyurcsány Ferenc, bizony belecsúszott."

"Az bizonyos, hogy Gyurcsány Ferenc úgy rugdosta az ellenzék vezetőjét, hogy pontosan tudta, hogy annak nincs módja visszaválaszolni" - mondta a Fidesz alelnöke, hozzátéve: "szomorú", hogy "a Magyar Köztársaság kormányának első embere nem azzal foglalkozik, ami a dolga, hanem kampánycsata színterévé teszi a parlamentet".

Pokorni Zoltán elmondta: a parlament házszabálya szerint az Országgyűlés ülésein a miniszterelnök és a kormány tagjai bármikor szót kérhetnek, a frakciók részéről ez a jog azonban csak a frakcióvezetőt, vagy a frakcióvezető-helyettest illeti meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek