Izraelnek nem tetszett Arafat beszéde
Izrael kifogásolta, hogy a palesztin Jasszer Arafat palesztin vezető parlament előtt elmondott beszédében nem szólított fel tűzszünetre. Arafat állást foglalt a terrorizmus minden formája ellen, és bejelentette, hogy kész lemondani, ha ezt kívánja tőle a törvényhozó testület.
Dátum: 2002-09-09 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:39.522713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozta azt is, hogy elég volt az ötvenévi vérontásból az izraeliek és a palesztinok között, és sürgette a háborúskodás beszüntetését a zsidó állammal. Avi Pazner izraeli szóvivő azonban a beszéd után úgy nyilatkozott, hogy az izraeli vezetés hiányolta a látványos gesztust a beszédből. Szerinte Arafat elrendelhette volna az egyoldalú tűzszünetet. Izrael nem szavakat akar, hanem konkrét lépéseket - mondta a szóvivő. A tel-avivi amerikai nagykövetség szóvivője, Paul Patin a beszéd után ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy Arafatot tettei, nem pedig szavai alapján ítélik meg. A Hamász szélsőséges palesztin szervezet nevében viszont Iszmail Abu Sanab szóvivő csalódottnak mondta magát a beszédet követően. - Továbbra is meg kell találni a módot arra, hogy a palesztinok válaszoljanak az izraeli agresszióra - hangsúlyozta.
MTI - fidesz.hu