Két hete az utcán
Két hete vagyok az utcán. Már háromszor kellett mennem a munkaügyi központba "ügyintézni". Nagyon sokan vagyunk az utcán. Néztem a központban a padon ülő embereket, akik beszélgettek, nevetgéltek, és azon gondolkodtam, hogy ezt meg lehet szokni egy idő után, és majd én is mosolyogva tartom a kék könyvet a kezemben? Vagy ők is nehezen élik meg, csak nem mutatják kifelé - vallja egy eltávolított pétfürdői munkás.
Dátum: 2005-09-13 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:31.268726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Két hete vagyok az utcán. Két hete annak, hogy rendkívüli felmondással eltávolítottak munkahelyemről, mert ki mertem állni egy olyan döntés mellet, amelyet nyolc társammal együtt hoztam a munkáltatómmal szemben. Egy kilencfős testület, amelyből négyet kirúgtak, ötöt nem. Eggyel ők győztek. De ők dolgozhatnak, én (mi) pedig két hete az utcán vagyok (vagyunk).
Két hete vagyok az utcán. Azelőtt nem hittem volna, hogy meg merik tenni ezt a lépést, azt, hogy utcára teszik az embereket, akik a munkájukat végzik. Szerintem kilencünket nem is rúgtak volna ki. De ők öten, akik maradhattak - egy darabig még - úgy gondolták, mi négyen vigyük el a balhét. Bejött nekik. Négyet mégis könnyebb kitenni, mint kilencet, és ennek a sajtóvisszhangja sem akkora, mintha a teljes testületet eresztik szélnek. A HÍR TV-n, a SÉD TV-n és a helyi televíziókon kívül egyetlen más televízió társaság nem versengett értünk. Az írott sajtó is elfeledte az ügyet hamar, hiszen azóta vannak sokkal lényegesebb dolgok kis hazánkban. Ez így is van rendjén sajnos.
Két hete vagyok az utcán, és nagyon nehezen élem meg. Tizenöt éve dolgozom - dolgoztam - a gyárban, és szerintem, tudásomhoz mérten hozzájárultam volt munkahelyem sikereihez. A tizenöt év alatt képeztem magam, próbáltam felnőni a feladatokhoz, és lelkiismeretesen végeztem minden rám bízott feladatot. Ez az előző mondat olyan hülye régi munkásszöveg idézete is lehetne, én mégis ezt érzem. Dolgozom, kollégáim jól ismernek, mindenkivel jó viszonyban vagyok, értük dolgozom választott tisztségeimben a gyárban, azon kívül is, és egyik napról a másikra az utcára kerülök, mert vállalom a döntésemet, amellyel munkatársaim életét kissé jobbá, könnyebbé tehetnénk.
Két hete vagyok az utcán. Már háromszor kellett mennem a munkaügyi központba "ügyintézni". Nagyon sokan vagyunk az utcán. Néztem a központban a padon ülő embereket, akik beszélgettek, nevetgéltek, és azon gondolkodtam, hogy ezt meg lehet szokni egy idő után, és majd én is mosolyogva tartom a kék könyvet a kezemben? Vagy ők is nehezen élik meg, csak nem mutatják kifelé. Én sem mutatom, mert attól nem lesz jobb. Sokan megállítanak, érdeklődnek kedvesen, tényleg figyelmesek - ilyenkor derül ki igazán, ki kicsoda - "jól vagyok, jól vagyok" válaszolom, mivel azt beszéltük meg három társammal, ez lesz a válaszunk. Nem vagyok jól.
Két hete vagyok az utcán. Szerencsére már két hete. Az első hét borzalmas volt. Nem ettem, nem aludtam, azt sem fogtam fel, mi történik körülöttem, mindent elfelejtettem, mindenhonnan elkéstem, és estére hulla fáradtan rogytam az ágyba, pedig semmit nem csináltam. Csak a családom tartott egyben. Imádom őket, soha nem tudom meghálálni nekik, amit kaptam tőlük ebben az időszakban.
Két hete vagyok az utcán. Két héttel ezelőtt is, most is azt gondolom, hogy a törvények védenek minket, akiket most aljas, felháborító módon az utcára tettek, és hiszek abban, hogy a magyar igazságszolgáltatás megtorolja a rajtunk esett sérelmeket, és abban is biztos vagyok, hogy aki kitett az utcára, az sem érzi jobban magát, mint én.
Németh Balázs, varpalota.fidesz.hu