Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz jogi lépéseket tervez a TV 2 új showjával szemben

A Fidesz jogi lépések megtételét fontolgatja a TV2-vel szemben, mert a kereskedelmi csatorna Big Brother nevű valóság showjában az egyik szereplő fasiszta beállítottságúnak és cigány származásúnak nevezte Orbán Viktort a polgári kormány miniszterelnökét.


Dátum: 2002-09-09 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:39.810383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Várhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója az eset kapcsán újságírók előtt úgy fogalmazott: nemcsak az érintett személy, de valamennyiünk védelme érdekében meg kell tenni a jogi lépéseket. - A jogi lépések megtételének lehetőségét nem csak az érintett személy miatt vizsgáljuk. Odajutottunk, hogy ma a sajtóban bárkiről bármit lehet mindenféle erkölcsi és jogi alap nélkül állítani - fűzte hozzá a politikus, aki szerint a műsorban a roma kisebbséget, egyházakat és személyeket sértettek meg. Hangsúlyozta, a sértettek joggal várhatják el, hogy a Fidesz jogi lépéseket tegyen. Várhegyi Attila úgy fogalmazott: az új TV2 olyan, mint a régi volt, semmit sem változott. Álláspontja alapján a műsorban olyan szintű gyalázkodásra ragadtatták magukat a szereplők, amely kritikán aluli.

×××Köztudott, - hiszen már korábban beharangozták - hogy a Big Brother "előtt" semmit nem lehet eltitkolni, hiszen a játékosok minden mozdulatát és szavát kamerán figyeli a Nagy Testvér, azaz a műsort készítő stáb. De amit a nézők és az internetezők láthatnak mégis csak szerkesztett változat, mondhatjuk úgy: a legpikánsabb történések. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ezeket a részleteket gondosan össze kell válogatni, nehogy valamelyik konkurrens csatorna hasonló "őrültsége" nézettebb legyen az TV2 első, egyetlen és eredeti showjánál. Valakinek tehát össze kell állítania ezeket a momentumokat, hogy az esti főműsoridőben ne maradjon élmény nélkül a kívncsi embertömeg s, hogy ne okozzanak csalódást a sokezer internetezőnek. Márpedig, ha a szerkesztett változatba belecsúszik egy kis politika, az bizony sokat nyom a latba. Talán így történhetett meg az a szerencsétlen véletlen is, hogy valamelyik főhős, félretéve minden emberi igényességét, egy ország füle hallatára nyílvánította ki véleményét a polgári kormány miniszterelnökéről. Ki tudja, valójában kinek a hibájából hangozhattak el ezek a minősíthetetlen szavak. Talán az egyik egyszerű, ám hirtelen népszerűvé vált - de gondosan kiválogatott - főhős vagy a szerkesztőség hibája? Vagy finoman fogalmazva egy bizonyos gyűlöletkampány következménye? Nem tudni. A műsor producere mindenesetre társaival együtt kibújik a felelősség alól, mondván: a szerkesztőségnek nincs lehetősége befolyásolni, hogy mi történjen vagy hangozzék el a showban. Pedig nagyon egyszerű lenne az ilyen becsületsértő jeleneteket egyszerűen csak nem közvetíteni! Persze a legjobb, ha mindent a Big Brother nyakába varrnak - ez sem lenne meglepő -, hiszen ő az, aki mindent, de mindent lát az égvilágon, és akár szalonképesnek tarthat egy ilyen megnyílvánulást. Így aztán mindenki elkerülheti a felelősségrevonást a nézők pedig eldönthetik, ezek után is ízlésesnek tartják-e az egyébként ízléstelen magamutogatást.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek