Bush vállalja a felelősséget
"Teljes felelősséget" vállalt kedden George Bush amerikai elnök az amerikai kormányzat hibáiért a Katrina hurrikán okozta humanitárius válság mentési, segélyezési munkálataiban. "A Katrina hurrikán súlyos problémákat vetett fel válaszadási képességünkben a kormányzat minden szintjén" - közölte George Bush az iraki elnökkel megtartott közös fehér házi sajtóértekezletén. "A szövetségi kormány nem teljesen jól teljesítette feladatát, ezért vállalom a felelősséget" - hangoztatta.
Dátum: 2005-09-13 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:34.616445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kérdésre, hogy "aggódniuk kell-e az embereknek egy újabb terrortámadás kezelését illetően a kormányzat képessége miatt a Katrina hibáinak fényében" Bush kijelentette: "Ez egy nagyon fontos kérdés; nemzeti érdekünk, hogy kiderítsük, mi történt, hogy jobban tudjunk válaszolni."
Az amerikai elnök David Paulisont, a belbiztonsági minisztérium magas rangú illetékesét nevezte ki hétfőn az Egyesült Államok szövetségi katasztrófavédelmi hivatala (FEMA) új igazgatójává, az aznap lemondott Michael Brown helyébe. Brown támadások kereszttüzébe került amiatt, hogy a kormányzat lassan reagált a Katrina hurrikánra, amely több száz halálos áldozatot követelt, és egymillió embert kényszerített lakhelye elhagyására. Utódlásáról Bush elnök villámgyorsan intézkedett. David Paulison első beszédében ígéretet tett arra, hogy több állandó szállást biztosítanak annak a több tízezer embernek, akit jelenleg ideiglenes menedékhelyeken helyeztek el.
Michael Chertoff belbiztonsági miniszter kedden kifejtette, hogy a legfontosabb szempont eddig az emberek kimenekítése, biztonságba helyezése volt, valamint hogy élelemhez, ivóvízhez és gyógyszerekhez jussanak. Hozzátette, hogy helyre kell állítani a lerombolt közösségeket, amelynek során a szövetségi kormány fokozottan figyelembe veszi majd az állami és helyi tisztviselők iránymutatásait. Magas rangú amerikai tisztviselők aggódnak amiatt, hogy a katasztrófa sújtotta térségben hónapokig nem sikerül helyreállítani a gázkitermelést és ezért esetleg akadozik majd a gázellátás.
A katasztrófa sújtotta térségben látogatást tett Samuel Bodman, energiaügyi miniszter, aki kijelentette: kevesebbet tudni arról, hogy mekkora kárt okozott a forgószél a gázvezeték rendszerekben. A gázvezetékekben okozott károk mellett a hurrikán miatt több part menti kitermelő egységet is le kellett zárni. A vele együttutazó Gail Norton belügyminiszter közölte, hogy a Mexikói-öbölben lévő olajkutak kilencven százaléka a hónap végére termelni fog. A part menti lelőhelyekben okozott károk miatt azonban várhatóan még alacsony marad a kitermelés mennyisége. Hozzátette, hogy jelenleg a térségbeli olajkitermelő egységek 58 százaléka nem működik, míg a gázkitermelésben a leállás mértéke 38 százalékos.
A Katrina halálos áldozatainak száma 509-re emelkedett, miután további 82 holttestet találtak Louisiana és hármat Mississippi államban. Növelte az áldozatok számát az a 45 halott - idősebb kórházi betegek tetemei -, amelyeket a Memorial Medical Center elnevezésű New Orleans-i kórházban találtak a mentőosztagok. A szerencsétlen áldozatokat nem a hurrikán vagy az ár ölte meg, hanem a forróság, minthogy a természeti katasztrófa nyomán megszűnt az áramszolgáltatás, és nem működött a légkondicionáló berendezés. Az amerikai külügyminisztérium hétfőn közölte, hogy 118 ország és 12 nemzetközi szervezet vesz részt a mentési munkálatokban. Mint Adam Ereli külügyi szóvivő elmondta, ez idáig 30 repülőgép érkezett külföldről, és rövidesen leszáll a NATO egyik gépe, amely takarókat, tábori ágyakat és sátrakat szállít a Cseh Köztársaságból. További NATO-gépeket várnak a jövő hét folyamán. Az Egyesült Államok arra kérte az észak-atlanti szövetséget, hogy hangolja össze az európai segítséget.
George Bush beszédet intéz az amerikai nemzethez csütörtökön az egyesült államokbeli Louisianából, ahol megtekinti a Katrina hurrikán pusztítását követő helyreállítási munkálatokat - jelentette be kedden Scott McClellan fehér házi szóvivő. Faji hovatartozás szerint élesen megoszlanak a vélemények arról, hogy a szövetségi hatóságok fellépése miért volt lassú és hiányos a Katrina hurrikán pusztítása után - derül ki az USA Today és a CNN megbízásából a Gallup által a múlt hét második felében végzett felméréséből. Minden tíz fekete amerikaiból hat véli úgy, a szövetségi kormány kezdeti késlekedésének az volt az egyik oka, hogy a hurrikán áldozatai szegények és afrikai amerikaiak voltak. A megkérdezett fehérek csaknem 90 százaléka viszont nem hiszi, hogy a szegénység vagy a bőrszín befolyásoló tényező lett volna - olvasható az USA Today internetes honlapján.
George Bush amerikai elnök hétfőn New Orleansban határozottan elutasította, hogy a faji hovatartozás bármiféle szerepet játszott volna az intézkedések meghozatalában. "A hozzáállásom a következő: a vihar nem tett megkülönböztetést faji hovatartozás szerint, és mi sem fogunk megkülönböztetni a mentési erőfeszítések során" - mondta az elnök. Hozzátette, hogy a parti őrség helikopterei a tetőn rekedt embereket kimentve nem nézték, hogy milyen a bőrük színe, hanem életeket mentettek.
MTI - fideszfrakcio.hu