A Medgyessy-kormánynak nincs oka ünnepeltetni magát
Áder János leszögezte: a Medgyessy-kormánynak nincs oka arra, hogy "a nap 24 órájában ünnepelje magát". A Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezetője a képviselőcsoport budapesti tanácskozásán a kabinet elmúlt száz napját értékelve azt mondta: a Medgyessy-kormány "beült a készbe", elköltött 320 milliárd forintot, viszont adós maradt azzal, hogy jelezze, milyen irányba megy majd az ország 2003-ban. Álláspontja alapján erre a válasz legkésőbb a költségvetés vitájakor kiderül.
Dátum: 2002-09-09 18:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:40.408396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A kormány minden rezdülésével csak arra figyel, hogy az önkormányzati választásig valós szándékaiból semmi ne derüljön ki - mondta, hozzátéve, a választásig hátralévő hat hétben is a "kormányzati szemfényvesztésnek és színjátéknak" lesz tanúja az ország.
Megfogalmazása alapján a kormány döntéseiből már most világosan látszik, hogy visszalép választási ígéreteitől. Erre példaként említette, hogy a választások előtt a szocialisták ingyenes tankönyvet ígértek az általános iskolások számára, ehhez képest már a kormányprogramba is az került, hogy rászorultsági alapon jár az ingyenes tankönyv. Jelezte: a Medgyessy-kabinet arról döntött, hogy jövő szeptembertől a három vagy több gyermekes családok, illetve a fogyatékos gyermeket nevelő családok számára teszi ingyenessé a tankönyveket. A Fidesz oktatási kabinetjének számításai szerint, mint Áder János ismertette, ha mindenki ingyenesen jutna tankönyvekhez, az körülbelül 8,5 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek. - Tehát nem egy teljesíthetetlen ígéretről van szó - fűzte hozzá.
Az egyszerűsített vállalkozási adó kapcsán azt emelte ki, hogy a szocialisták választási programjukban egymillió vállalkozó életének könnyebbé tételéről szóltak. - Most pedig azt olvashatjuk, hogy jó, ha 10-15 ezer vállalkozó kerülhet be ebbe a kedvezményezett körbe - jegyezte meg Áder János.
Emlékeztetett arra, hogy a választási kampányban minden szocialista politikus igyekezett cáfolni, hogy kormányra kerülésük esetén emelkednének a gázárak. Áder János idézte Medgyessy Pétert, aki április 18-án az Aktuális című műsorban a következőt jelentettte ki: "Nem lesz gázáremelés egyáltalán. Most mondom, 20 évre, hány évre ígérjem meg? Nem lesz gázáremelés..." Ezzel összefüggésben egy pénzügyminisztériumi előterjesztésre hívta fel a figyelmet, amelyben László Csaba miniszter kifejti, hogy 2003-ben az energetika, a közlekedés, a vízgazdálkodás területén az átlagos inflációs rátát meghaladó hatósági áremelésre kerül sor. - Ebből mindenki érthet, aki érteni akar - fogalmazott a fideszes politikus.
A frakcióvezető azt mondta, hogy Medgyessy Péter kormányfő egy múlt heti gazdasági fórumon maga is elismerte, hogy a gazdaság többletforrásokat nem tud előteremteni. Áder János végül a Medgyessy-kormány legnagyobb hibájának nevezte, hogy "sutba dobta" a polgári kabinet által felállított magyar gazdasági modellt, amelynek legfőbb hajtómotorja a Széchenyi Terv volt.
MTI - fidesz.hu