Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Száztizennégyen haltak meg a bagdadi öngyilkos merényletben

Száztizennégyre nőtt a szerda reggeli bagdadi öngyilkos robbantásos merénylet halálos áldozatainak száma, a sebesülteké pedig 156; közben két újabb öngyilkos merénylet történt az iraki fővárosban, amelyekben heten meghaltak, és 22-en megsérültek.


Dátum: 2005-09-14 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43377
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:39.147479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A munkára várakozó emberek tömegében kisbuszát felrobbantó merénylő az iraki rendőrség legújabb veszteségmérlege szerint 114 ember halálát okozta, és 156-ot sebesített meg. A merénylet a szinte kizárólag síita lakosságú Kászimíja negyedben történt. Ez volt a második legvéresebb merénylet az iraki háború kezdete óta. A Bagdadtól délre fekvő, szintén főleg síita népességű Hillában idén februárban egy öngyilkos merénylet következtében 125 ember vesztette életét.

A szunnita vallási javakat kezelő szervezet, a VAKF közleményben ítélte el a szerdai merényletet. A szervezet együttérzésének adott hangot az ártatlan áldozatok miatt, elítélve minden erőszakot és az arra adott erőszakos válaszokat.

Az iraki belügyminisztérium egyik illetékese közölte, hogy Bagdad nyugati, Súla negyedében egy kereszteződésnél levegőbe röpítette járművét egy öngyilkos merénylő, négy ember halálát és 22 másik személy sebesülését okozva. A főváros Adl negyedében egy másik öngyilkos merénylő egy iraki katonai menetoszlop ellen hajtott végre robbantásos támadást gépkocsijával: ott három katona halt meg a belügyi forrás szerint.

Az amerikai hadsereg közölte, hogy két katonája megsebesült Bagdad keleti részén szerdán, miután egy merénylő felrobbantotta mellettük gépkocsiját.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek