Gyurcsány Ferenc gyáván visszaélt helyzetével
Nyakó István szocialista képviselő szerint Gyurcsány Ferenc beszéde lehetőséget adott volna Orbán Viktornak, hogy végre érdemi párbeszédet kezdhessünk hazánk dolgairól. A Fidesz szóvivőjének közleménye szerint Nyakó István is tudja, hogy Gyurcsány Ferenc gyáván visszaélt helyzetével, hiszen Orbán Viktor a beszéd elhangzása után mintegy másfél órával, legfeljebb 2 percben reagálhatott volna.
Dátum: 2005-09-14 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43402
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:46.612239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Nyakó István pontosan tudja, hogy a rendszerváltás óta eltelt 15 évben nem volt példa arra, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök a parlamenti évadnyitó beszédét arra használja, hogy az ellenzék vezetőjét becsmérelje. Nyakó István is pontosan tudja, hogy Gyurcsány Ferenc gyáván visszaélt helyzetével, hiszen érdemi vitára nem kerülhetett sor, mivel Orbán Viktor Gyurcsány beszédének elhangzása után mintegy másfél órával, legfeljebb 2 percben reagálhatott volna.
Gyurcsány Ferenc sokszor hivatkozott "bátorsága" abból áll, hogy amikor 500 milliárd forintot kell elvonni kórházaktól, egyetemektől, anyaotthonoktól, amikor nem fizetik ki a megítélt támogatásokat, amikor kiderül, hogy a tavalyi hiány sokkal nagyobb, mint amit a kormány beismert, hogy tavaly az újonnan csatlakozó országok közül egyedüliként nettó befizetőként megtámogattuk az uniót, akkor erről nem mer beszélni, hanem személyeskedik az ellenzék vezetőjével. Gyurcsány Ferencnek előbb-utóbb az ország előtt álló valódi feladatokról kellene beszélnie.
Révész Máriusz
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivője
Budapest. 2005. szeptember 14.