Veszélyben a Divatcsarnok
Cselovszki Zoltán, az Új Budapest Központ vezetője szerdán a Divatcsarnok előtt tartott sajtótájékoztatóján figyelmeztetett a műemlékvédelem alatt álló épületet fenyegető privatizációs veszélyre.
Dátum: 2005-09-14 19:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:47.864358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cselovszki Zoltán rámutatott: a városnak világos koncepcióval kell rendelkeznie, amelyhez a magánbefektetők is igazodni tudnak. Kiemelte: a magánkézbe adás sem jelenti mindig az azonnali fejlesztést, hiszen sokszor az eladás után csak évekkel később indul meg az épületek felújítása, átalakítása. Az Új Budapest Központ vezetője pozitív példaként az Fővárosi Állatkertet hozta fel, amely privatizáció nélkül is képes volt a fejlődésre.
Kép és szöveg: A.D. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu