Egyeztetés a parlamenti közvetítésekről
Egyeztetést tartottak szerdán a parlamenti közvetítésekről a pártok képviselői; a résztvevők megállapodtak abban, hogy a házbizottság hatáskörébe utalják a kérdést - mondta el Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek. Az SZDSZ nem vett részt az egyeztetésen, mivel nem kapta meg a meghívót.
Dátum: 2005-09-14 20:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:49.056954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megbeszélés résztvevői arról állapodtak meg, hogy módosítják a házszabályt, és a parlamenti közvetítések kérdését a házbizottság hatáskörébe utalják, amelynek konszenzusos döntést kell majd hoznia a tartalmi kérdésekről - közölte Halász János. Hozzátette: a csütörtöki házbizottsági ülésen tárgyalnak és döntenek az ügyben. Mint mondta, tartalmi kérdés például a parlamenti közvetítés lehetősége a kereskedelmi csatornák számára, vagy az, hogy a parlament folyosóin milyen feltételekkel lehet felvételeket készíteni. Elmondta: 1996-os médiatörvény megalkotása óta előírás, hogy a parlamenti közvetítések rendjét a házszabálynak kell kezelnie valamilyen módon, ez azonban eddig nem valósult meg. Halász János tájékoztatása szerint az egyeztetésen a Fidesz részéről Deutsch Tamás, az Országgyűlés alelnöke, az MSZP-től Göndör István frakcióvezető-helyettes, az MDF-től pedig Herényi Károly frakcióvezető vett részt. Pető Iván, az SZDSZ médiával foglalkozó ügyvivője nem volt jelen a megbeszélésen. Pártja az MTI-nek közleményt juttatott el arról, hogy az SZDSZ-frakció nem kapta meg a meghívót az egyeztetésre.
A téma tavaly novemberben került a napirendre azt követően, hogy az egyik kereskedelmi csatorna egy rejtett kamerával a parlament folyosóin a dohányzásról készített tv-riportot. Szili Katalin házelnök bejelentette: az ombudsmanhoz fordult amiatt, hogy lehet-e az Országgyűlés épületében rejtett kamerás felvételeket készíteni, valamint rendelkezést adott ki, amely szerint "az ülés ideje alatt az üléstermet övező folyosókon csak az írott sajtó képviselői tartózkodhatnak". A házelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére, az intézkedések nem állnak összefüggésben a tv2 riportjával. Szili Katalin ezek után megbeszélést kezdeményezett a parlamenti közvetítések rendjéről hat televíziós csatorna vezetőjével. Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese decemberben azt közölte, nem sérül a sajtószabadság, nem alkotmányellenes az az eljárás, hogy a népképviseleti szervek épületén belül korlátozzák a sajtó működését; azonban a sajtó képviselői között nem lehet különbséget tenni.
MTI - fideszfrakcio.hu