Egyoldalú információk alapján ne alkossunk sommás ítéleteket
Furcsának tartjuk Graham Watson úr nyilatkozatát, hiszen nyilván egy angol nemzetiségű képviselő számára is szokatlan volna az, ha országának bármelyik politikusa, legyen az konzervatív, liberális vagy munkáspárti, Anglia érdekeivel szemben politizálna - reagált Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője az Európai Parlament liberális demokrata csoportja elnökének nyilatkozatára kedden.
Dátum: 2002-02-13 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:21.440812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A brüsszeli politikus ízléstelennek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági élettérre való hivatkozását és azt, hogy a Fidesz alelnöke egy országgyűlési vitában hazaárulónak nevezte az ellenzéki képviselőket.
Szájer József szerint nyilván Angliában is indulatos érzelmeket váltana ki bárkiből az, ha az ország vezető politikusait hátba támadnák egy alapvető kérdésben, a nemzeti integráció ügyében.
- Angliának nem kellett olyan traumát átélnie, mint 80 évvel ezelőtt Magyarországnak, ezért valószínű, hogy egy angol képviselő nehezen tudná felfogni azt, ha mondjuk Nagy-Britannia jelentős területeit vesztené el, és kisebbségbe kerülnének saját nemzetéhez tartozó tagjai, akiknek kisebbségi jogait csak korlátozottan lehetne biztosítani - mondta a frakcióvezető.
Közölte: az a benyomása, hogy az európai képviselőt magyar liberális barátai rosszul tájékoztatták, hiszen egyértelmű, hogy az országgyűlési vitában nem hangzott el olyan hozzászólás, amely az ellenzéket minősítette volna.
A frakcióvezető leszögezte: az Európai Unió tagországainak vezető politikusai, valamint az Európai Bizottság jelentése a demokrácia helyzetét Magyarországon pozitívan minősítette, és Magyarországot az uniós jelöltek élén járónak tekintik. Ennek bizonyítéka, hogy Magyarország zárta le eddig az uniós tárgyalásokon a legtöbb fejezetet.
- Szívesen állunk Watson úr rendelkezésére a Fidesz vagy a kormányzat részéről, hogy téves és egyoldalú információit kiigazítsuk. Nem szerencsés, hogyha az ország helyzetét nem ismerő politikusok hallomásból kapott egyoldalú információk alapján sommás ítéleteket adnak Magyarországról - mondta Szájer József.
Végül megjegyezte: az európai politikus helyesen tenné, ha széles körben tájékozódna a magyar politikai vitákban elhangzott kijelentésekről. Ha ezt tenné, akkor meglepődve észlelné, hogy testvérpártjuk képviselői nagyvonalúan megfeledkeztek arról az idegengyűlölő hangulatkeltésről, amelyet az SZDSZ Magyarország és Románia között a szabad munkavállalásról kötött megállapodás ellen folytatott.