Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hurrikánriadó Észak-Carolina partvidékén

Hurrikánriadót rendeltek és Észak-Carolina partvidékének teljes hosszán az Ophelia szélvihar miatt.


Dátum: 2005-09-15 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:50.558746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Ophelia közép-európai idő szerint csütörtökre virradóra heves széllökésekkel és sűrű esővel ostorozta Észak-Carolina állam partvidékét, az esőzés árvízzel fenyeget. A partvidéken több mint hétszázezren élnek.

Mike Easley kormányzó Raleighből figyelmeztette a lakosságot, hogy az Ophelia "veszélyes vihar", és felszólította a kitelepülésre az embereket, főként az árvíz fenyegette övezetek lakóit. Mint mondta, az árvíz súlyosabbnak ígérkezik, mint amilyet előző nap előre jeleztek. A szélviharban, amely 11 kilométer/órás sebességgel halad előre, a szélsebesség eléri az óránkénti 137 kilométert is - közölte az országos hurrikánfigyelő központ. Az Ophelia szeme csütörtök hajnalban 56 kilométerre délnyugatra volt az Outer Banks szigeteken lévő Lookout-foktól. Észak-Carolina állam partvidékének teljes hosszában - Virginiától Dél-Carolináig - hurrikánriadót rendeltek el. A Cape Fear River folyó torkolatánál fekvő Oak Islandra 30,5 centiméteres csapadék hullott - tájékoztatott a raleighi meteorológiai szolgálat. Több mint 120 ezer fogyasztónál szakadt meg az áramszolgáltatás - közölte a villamos művek. Easley közölte: a nemzeti gárda felkészült az idős és beteg emberek kimenekítésére. Hat észak-carolinai megye szigetein, part menti városaiban és árvíz veszélyeztette részeiben rendeltek el kötelező kitelepítést, kilenc másik megyében önkéntes kitelepítésre szólították fel a lakosokat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek