Train dog
Hatósági engedélyekre vár egy magyar találmány, amely előrejelzi a sofőröknek a vonat érkezését akkor is, ha a fénysorompó rosszul működik. A találmány után már érdeklődnek külföldről.
Dátum: 2005-09-15 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:50.852829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A berendezés már megkezdhetné próbaüzemét a három évvel ezelőtti siófoki tragédia színhelyén, adminisztratív okokból azonban ez nem lehetséges. A Train dog, vagyis a vonatkutya különleges hangot ad ki. A berendezést egy szegedi mérnök dolgozta ki, a fejlesztéshez magántőke járult hozzá.
Rácz Attila ötletgazda elmondta: a berendezés a vevő oldalán olyan hangjelzést produkál, amit akusztikusok választottak ki, és ami a védett személy, tehát a pilótára nézve egy olyan cselekvési kényszert generál, amelynek csak az lehet a vége, hogy megállítja az autót, azon kereszteződésben, ahol a vonat közlekedik.
A gyártók egyelőre arra várnak, hogy a közlekedési felügyelet lehetővé tegye a próbaüzemet. Ez azonban késlekedik, mert hiányoznak a szükséges engedélyek, holott Szegeden és Siófokon már fel lehetne szerelni a készüléket. A beruházás költsége sorompónként százezer forint. Tetszés szerint bármilyen járműbe telepíthető a jeleket vevő készülék. Ennek ellenére a próbaüzem még mindig várat magára. A fejlesztők elmondták, hogy külföldről már érdeklődnek a vonatkutya iránt.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu