Bozóki fizet - megígérte
Zárt ajtók mellett tanácskoztak tegnap a kulturális tárca vezetőivel azon kulturális szervezetek képviselői, akik nemrég éles hangon tiltakoztak a tárca megszorító intézkedései miatt. A tárgyalás eredményeként Bozóki András kulturális miniszter ígéretet tett a szervezetek működési támogatásának és a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól (NKA) elnyert pályázati pénzek idei kifizetésére - írja a Magyar Nemzet.
Dátum: 2005-09-15 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:52.021114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bozóki András külön kérésére a sajtó kizárásával tanácskoztak tegnap az öntevékeny alkotók és a művelődési közösségek vezetői a kulturális tárca vezetőivel. A találkozót az indokolta, hogy a tizenhét szövetség, egyesület és társaság a tárca megszorító intézkedései, a maradványképzési kötelezettség és a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) átszervezése miatt úgy értékelte, hogy a kulturális kormányzat intézkedései sértik a magyar civil társadalmat. Egyben követelték, hogy az ez évi pályázatokon elnyert pénzeket haladéktalanul fizessék ki, a jövő évben pedig legalább az idei költségvetésben előirányzott összeget biztosítsák számukra. A tiltakozó szervezetek ragaszkodnak hozzá, hogy az NKA-t ne szervezzék át az érintettekkel való egyeztetés nélkül, és hogy az átalakítások után az amatőr művészeti terület ne kapjon kevesebb támogatást, mint korábban.
Vadász Ágnes, a levelet aláíró Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége ügyvezetője a Magyar Nemzetnek a találkozó előtt kijelentette: egyik napról a másikra élnek. - Itt áll előttem egy halom számla kifizetetlenül. A béreket a kórusok által befizetett tagdíjakból részletekben fizetjük, amíg tudjuk, tervezni azonban így nem lehet - mondta. Tavaly is kölcsönökkel sikerült áthidalniuk az anyagi nehézségeket, a nagyobb rendezvények tervezéséhez azonban félre kellett tenni. Most már nemhogy tartalékolni, de megélni sem lehet, szóba került a munkatársaik kényszerszabadságolása is. Úgy igyekeznek megtartani a már betervezett rendezvényeiket, hogy akiknek például terembért, útiköltséget vagy egyebet fizetni kellene, azokat megkérik, hogy "várjanak türelemmel a pénzükre". A kulturális minisztérium a civil szervezetek számára kiírt pályázatán májusban működési célra elnyert, júniusban aláírt szerződésükre is csak azt az ígéretet kapták, hogy majd kifizetik - ez máig nem történt meg.
- És a pályázati pénzek kérdése csak a kisebbik gond - véli Vadász Ágnes -, a nagyobbik az NKA átszervezése: a többi szakmai szervezethez hasonlóan ők is fontosnak tartják, hogy az átszervezés ne a megkérdezésük és meghallgatásuk nélkül történjen, hiszen a művészeti ágak összevonása azt eredményezi, hogy bizonyos területek képviselői majd be sem férnek a kuratóriumokba, és - mint mondja - egy biztos: az átalakítással a szakmaiság elveszik.
Bár a tanácskozásról kizárták a sajtót, a minisztériummal szemben található kávézóban gyülekező egyesületi vezetőkkel sikerült beszélnie a lapnak. Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének kreatív alelnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, Magyarországon olyan súlyos helyzet még nem állt elő, hogy időben ekkora késés legyen a működési költségek támogatásában. Azt senki sem várhatja el, hogy egy közhasznú szervezet állami támogatás nélkül tartsa fenn magát. "Egy egyesület nem gazdasági társaság" - mondta. Hozzátette: a magyar állam nem utalja a pénzeket, holott érvényes szerződések vannak erről. "Nekünk kibocsátanak egy számlát, ami után fizetnünk kell, de nem fizethetünk, ezek után elvárják, hogy számoljunk el azokkal a pénzekkel, amiket ők nem utalhattak, de megnyertünk. Mi nem tudunk elszámolni, bennünket perelnek egyik oldalról, másik oldalról meg kizárnak a pályázati rendszerből. Éppen azokat büntetik, akik évtizedeken át küzdöttek egy civil szervezet életben maradásáért - mondta az egyesületi alelnök.
A tanácskozás után kapott információk szerint a találkozón - amelyen a miniszteren, két államtitkárán és a főosztályvezetőkön kívül részt vett Harsányi László NKA-elnök is - a hivatal képviselői belátták, nem hozhatnak döntést a civil szervezetek bevonása és szakmai konzultáció nélkül. A tárca a szervezetek működési támogatását rövid időn belül kifizeti, a programtámogatások kérdésében további egyeztetést folytat. Az NKA - szerződéskötés után - maradéktalanul kifizeti azokat a pályázati pénzeket, amelyekről már pozitív döntés született, és a programot idén tartják. Az alapprogram átalakítása az állami tisztségviselők ígérete szerint a szakmai szervezetek bevonásával történik.
mno.hu - fideszfrakcio.hu