Megkezdi munkáját a gazdasági konzultáció tanácsadó testülete
A Fidesz által meghirdetett gazdasági konzultáció tanácsadó testülete két héten belül összeül - közölte Székely Péter, a Magyar Többségű Magánvállalatok Klubjának elnöke, a grémium tagja.
Dátum: 2005-09-15 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:55.191368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Mi az ország érdekeit figyelembe véve, megpróbálunk az oldalak és a pártok között olyan hidakat és olyan egyetértést kialakítani, ami segíti a nemzeti gazdaságpolitikai konszenzust" - hangsúlyozta a Transelektro Csoport elnöke. Székely Péter leszögezte: a tanácsadó testületben való részvétel nem jelenti azt, hogy a tagok egy párt mellé állnának. "Ugyanúgy folytatjuk a konzultációt és tartjuk a kapcsolatot a többi parlamenti párttal, és őket is szeretnénk ugyanebbe az irányba vinni" - mutatott rá.
Mint mondta, a grémiumban résztvevő Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Tolnai Lajos üzletember és Pitti Zoltán adószakértő a Magyar Többségű Magánvállalatok Klubjának is tagja, amely mintegy három éve történt megalakulása óta arra törekszik, hogy meggyőzze a különböző pártok politikusait a gazdaságpolitikai nemzeti konszenzus szükségességéről. Hozzátette, hogy tapasztalatai szerint az összes párt pozitívan áll ehhez kezdeményezéshez, és ezzel - véleménye szerint - már-már körvonalazódik egy gazdaságpolitikai nemzeti együttgondolkodás. Kitért arra, hogy a testület két héten belül megkezdi tevékenységét, azonban erről, és a grémium konzultációban betöltendő szerepéről egyelőre nem kívánt részleteket közölni.
MTI - fideszfrakcio.hu