Az MSZP a civil szervezeteket is ellenőrizné
Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a frakció szóvivője szerint "fölháborító, amit a szocialista párt művel, a civil szervezetek belső ügyeibe is bele akarnak szólni".
Dátum: 2005-09-15 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:23:59.603389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki politikus csütörtökön reagált az Index című honlapon szerdán megjelent hírre, amely szerint Végvári Imre, az MSZP szervezési igazgatója arról értesítette a párt szervezeteit, hogy a civil szervezetek közpénzekből történő támogatásában, a döntéshozatalban nagy szerepet játszanak a szocialista, baloldali civilek. Halász János ebből arra következtet, hogy az MSZP nem csak bele akar szólni a civilek ügyeibe, hanem hozzá akar férni ezekhez a közpénzekhez.
Az ellenzéki politikus elmondta: a jövő keddre összehívta az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottságának ellenőrző albizottságát - amelynek ő az elnöke -, és az ülésre elvárják Göncz Kingát, a területért felelős minisztert. A civil nemzeti alapprogram illetékeseit, valamint magukat a civileket is szívesen látják. A képviselő szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy van-e összefüggés aközött, hogy a szocialista kormány nem fizeti ki a civil szervezetek idei működési támogatásait, visszatartja azokat, illetve hogy a fentiek tükrében mire készülnek a jövőben.
MTI - fideszfrakcio.hu