Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megvonnák az V. kerületi MSZP-s polgármester jogköreit

Megvonnák a polgármester átruházott jogköreit Budapest V. kerületi képviselő-testületének többségben lévő jobboldali tagjai - ezt maga az érintett, Steiner Pál, az MSZP országgyűlési képviselője, Budapest V. kerületének polgármestere jelentette be csütörtökön. Puskás András, az V. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője közölte: az indítvány aláírói elégedetlenek a polgármester munkájával.


Dátum: 2005-09-15 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:24:03.256469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Puskás András, az V. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője a tájékoztató után újságíróknak azt mondta: a szervezeti és működési szabályzat módosítását tartalmazó beadvány elfogadása esetén a képviselőtestület által a polgármesterre ruházott jogköröket a bizottságoknak adnák annak érdekében, hogy "a jelenlegi centralista irányítása az önkormányzatnak feloldódjon és végre demokratikus irányítás kezdődjön el a kerületben".

Közölte: semmilyen koalíciós megállapodást nem kötött a beadványt aláíró 13 képviselő, egyszerűen elégedetlenek a

polgármester munkájával.

Mint mondta, hajlandóak voltak eddig együttműködni a polgármesterrel, de azt kellett látniuk, hiába az együttműködés, Steiner Pál nem tart be semmit, hiába szavazzák meg a költségvetést, nem valósul meg semmi.

Puskás András azt mondta: alapvetően gazdasági ügyeket érintő jogköröket vennének vissza a kerület vezetőjétől. Kiért arra, hogy Steiner Pálnak más kerületi polgármesterekkel szemben igen sok az átruházott jogköre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek