Afganisztánban a demokratikus változásokat beárnyékolja a lakosság csalódottsága
A demokratikus változásokat Afganisztánban beárnyékolja az, hogy az egyszerű emberek nem érzik a négy évvel ezelőtt bekövetkezett változások gyümölcsét - jelentette ki a francia Jean Arnault, az ENSZ afganisztáni képviselője.
Dátum: 2005-09-15 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:03.957773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tisztviselő hangoztatta, hogy az emberek csalódottak a kormányzat, a rendőrség és az igazságügyi rendszer működése tekintetében. Kudarcként élik meg a 2001 decemberében elkezdett bonni folyamatot, amely a demokratizálás útjára vezette Afganisztánt a fundamentalista tálibok országlását követően.
A hétvégén, vasárnap 12,5 millió afgán járul az urnákhoz, hogy megválassza a törvényhozás és 34 tartomány képviselőit. A választás egy évvel azt követően lesz, hogy megválasztották Hamid Karzait államfőnek, és másfél évvel azt követően, hogy új alkotmányt fogadtak el.
Jean Arnault szerint a legfőbb kiábrándultságot az infrastruktúra helyreállításának hiánya okozza a lakosság körében.
Az újjáépítés lassú ütemét az általánossá vált korrupció magyarázza, valamint az, hogy az alkalmatlan kormányzati vezetők szoros kapcsolatban állnak a helyi hadurakkal és drogbárókkal.
Kijut a bírálatból a nemzetközi közösségnek, mert az újjáépítésben hiányzik az egyeztetés az adományozók között, és van mit tenni a kiadások ellenőrzésének területén is.
Arnault úgy véli, a legfontosabb az lenne, hogy helyi szinten hatékony, nem korrupt és nem részrehajló közszolgálatot teremtsenek.
A sok kudarc ellenére azért van némi előrelépés is, különösen abban, hogy a központi kormány megerősödött a hadurak és a helyi hatalmasságok rovására.
A bonni folyamatot követő időszaknak az lehet a feladata, hogy olyan államot hozzon létre Afganisztánban, amely képes gondoskodni magáról azt követően, hogy a nemzetközi közösség három, öt vagy tíz év múlva elhagyja az országot - vélekedett a francia ENSZ-tisztviselő.
MTI -fideszfrakcio.hu