Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hány nő látja kárát ennek a "sunyi privatizációnak"?

A Népegészségügyi program keretében minden 45-65 év közötti nőt kétévente emlőszűrő vizsgalatra hívnak be. "A cél, hogy a szervezett és célzott lakossági szűrővizsgálatok segítségével 70 éves kor alatt 5-10 százalékkal mérséklődjön a daganatos betegségek okozta halálozás 2012-ig. Az eddigiek alapján a kezdetektől a megszólítottak 42,55 százaléka vette igénybe a szűrést. Ideális lenne elérni a 70 százalékot - hivatkozik a Fidesz ferencvárosi szervezetének közleménye www.eum.hu honlapon leírtakra.


Dátum: 2005-09-15 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:04.276477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Ferencvárosi Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottsága már többször foglakozott a kerületi szervezett emlőszűréssel. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a szűrés lebonyolításával a Mamma Klinika Rt. lett megbízva, úgy, hogy erről sem a bizottság, sem a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat (FESZ) nem kapott hivatalos tájékoztatást. A ferencvárosi szűrést a Mamma Klinika Rt. május 2-27. között bonyolította, egy mobil szűrőállomáson a Lurdy ház parkolójában, amely néhány száz méterre három villamosmegállónyira van a FESZ-től. A szűrőállomás mozgáskorlátozottak számára megközelíthetetlennek bizonyult. A vizsgálatokat az eddigiektől eltérően csak egy szűk hónapig lehetett igénybe venni. Aki a kijelölt rövid időszakban valamilyen okból nem jelent meg, vagy további vizsgálatokra szorul annak Budára kell átutaznia a Mester utcai szakrendelő helyett. Az ügy külön pikantériája, hogy a FESZ-ben a szűrés személyi és tárgyi feltételei is biztosítottak, hiszen az előző évben közel tizenöt millió forintért egy új, korszerű mammograf berendezést is vásároltak. A FESZ-ben a szűrést sokkal kulturáltabb és emberhez méltóbb körülmények között lehetne lebonyolítani és lehetett is amíg finanszírozta azt az OEP. Jelenleg az adó- és társadalombiztosítási befizetések forintjaiból vásárolt emlődaganat szűrő berendezés rendkívül alacsony kihasználtsággal üzemel, azt csak a háziorvosuk által beutaltak vehetik igénybe. A szűrés kerületi lebonyolítása az Önkormányzatnak és a FESZ-nek nem jár semmiféle plusz kiadással. Mamma Klinika Rt. szűrésének eredménye a bizottsági beszámoló alapján: (2005. Május 2-27.)

Behívottak: 4867 fő, (100 százalék)

Megjelent: 845 fő (17.4 százalék)

Negatív: 763 fő (90.3százalék)

Visszahívott: 82 fő (9.7 százalék)

Ebből jóindulatú: 71 fő (8.4 százalék)

Ebből rosszindulatú: 4 fő (0.5 százalék)

Nem kért kiegészítő vizsgálatot: 7 fő (0.8 százalék)

Negatív és/vagy jóindulatú összesítve 97.8 százalék

A résztvevők alacsony száma nagyon aggasztó, amit fokoz, hogy akik nem jelentek meg azok egészségi állapota feltehetőleg rosszabb, mint a megjelenteké. A 17.4 százalékos megjelenés a kerületben is példátlanul alacsony eredmény. Ugyanez a mutató a korábbi években a 30 százalékot is elérte. Amennyiben a szűrővizsgálatokat a FESZ végezhetné egész éven át, úgy ez a 30 százalékos arány is könnyedén túlszárnyalható lenne, ami által évente minimum 4-5-tel több kerületi hölgy élete lehetne megmenthető, vagy meghosszabbítható. Kérdéseink:

- Miért és hogyan került ki az emlőszűrés a FESZ kezéből?

- Mikorra kerül vissza kerületi kézbe a lakosság szűrése?

- Hány nő látja kárát ennek a "sunyi privatizációnak"?

- Mi az ügyben a felelősége Kökény Mihálynak aki felel a

Népegészségügyi programért és nem mellékesen a kerület

országgyűlési képviselője?

2005. szeptember 15.

Zombory Miklós, Kammermann Csaba, Jelinek Benjamin Gábor alpolgármester KDNP Ferencváros elnök, Fidesz Ferencváros alelnök, 12-VK elnök, 13-VK elnök, az Egészségügyi Bizottság tagja

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek