Mikola István: nem tájékoztatnak megfelelően az abortusztabletta hatásairól
Becsapja az embereket, aki azt állítja, hogy az abortusztabletta egy könnyű módszer a nem kívánt terhesség megszüntetésére; elhallgatja a média és nem tájékoztatnak a gyártók sem arról, hogy a tabletta alkalmazása a nők számára milyen komoly fizikai és lelki gyötrelemmel jár - hangoztatta Mikola István, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere csütörtökön Szombathelyen egy bioetikai konferencián.
Dátum: 2005-09-15 20:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:05.278915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem tárják az emberek elé, most amikor a bevezetéssel kapcsolatos propaganda folyik, hogy milyen kínlódást okoz a tabletta annak a szerencsétlen áldott állapotban lévő nőnek, hogy egy egész héten át kell ezt a magzatpusztítást végrehajtania" - mondta.
Mikola István szerint semmivel nem kíméletesebb a nő számára az abortusztabletta, mint a művi abortusz, sőt annál sokkal nagyobb lelki megterheléssel jár.
"Itt a tudománynak a felelőssége már tetten érhető, miért nem mondja el mindezt, aki szintetizálta a gyógyszert, és aki hatalmas piaci sikereket vár tőle, miért nem mondja el ezt orvosi szakmai kollégium" - tette fel a kérdést.
Szavai szerint nem véletlen, hogy több helyen, ahol bevezették az abortusztablettát, rendkívül sok lelki sérülést, pszichiátriai sérülést regisztráltak, ezért később be is tiltották a készítményt. Példa erre legutóbb Kanada esete.
"Az embert kell felkészíteni arra, hogy a tudomány és a technikai fejlődés új csodáit képes legyen befogadni, de elvetni is képes legyen, ha az számára kellemetlen" - mondta Mikola István.
MTI - fideszfrakcio.hu