Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Vatikán homoszexuális szeminaristák után kutat az Egyesült Államokban

A Vatikán vizsgálatot kezdett az Egyesült Államok mind a 229 papneveldéjében tanuló homoszexuálisok felkutatása érdekében - írta csütörtökön a The New York Times.


Dátum: 2005-09-16 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:05.927477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Edwin O'Brien püspök, akit a Szentszék a vizsgálat vezetésével bízott meg, a lapnak elmondta: a Vatikán elejét akarja venni annak, hogy "homoszexuális cselekményekbe keveredett, illetve erős homoszexuális hajlamokat mutató személyek" kerüljenek be a papi szemináriumokba. Az amerikai katolikus egyházat 2002-ben megrendítő homoszexuális botrány óta a Vatikán kritikus figyelemmel kíséri az ottani papneveldéket. A három éve beharangozott és most elkezdődött vizsgálatra olyan időszakban kerül sor, amikor a katolikus hívők világszerte várják a Szentszék döntését arról, hogy homoszexuálisok kizárhatók-e a papi hivatásból.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek