Lendületben az ország: 2005 a civil szervezetek gyászéve
A Nemzeti Civil Alapprogramból több milliárd forintot - a mostanában sokat emlegetett maradványképzési kötelezettség miatt - csak jövőre fizetnek ki a sikeresen pályázó egyesületeknek és alapítványoknak. A Fiksz Rádiót működtető egyesület 2005-öt a hazai civil szervezetek gyászévének minősíti - írja a Népszabadság.
Dátum: 2005-09-16 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:07.276096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter szerint erősen túlzottak azok a félelmek, hogy veszélybe került több ezer civil szervezet, bár egy részük kevésbé derűlátó. A Fiksz Rádiót működtető egyesület például 2005-öt a hazai civil szervezetek gyászévének minősíti. A Fiksz Egyesület a miniszter véleményétől eltérően azt állítja, hogy társadalmi szervezetek ezrei érzik becsapva és megalázva magukat: a "hatalom úgy döntött, hogy tönkrevágja a civil szférát". Szerintük nem csupán pénzügyi átverésről van szó, s nem csak az a baj, hogy a megkötött szerződések után járó milliárdokat nem utalják át az állami intézmények. Hanem arról is, hogy egyre több a "csókos" pályázat, kegyosztó kegyelmességek szövetkeznek megélhetési civilekkel.
A Fiksz Rádió médiakampányt indít, kérve a "megbántott és működésképtelenné tett" szervezeteket, hogy jelentkezzenek. Szervezői vállalják, hogy a rádió műsoraiban és az interneten közzéteszik a szervezetek gondjait, véleményeit. A kampánytól azt várják, hogy erősödjön a kapcsolat a civil szervezetek között, a hatalom pedig rákényszerüljön arra, hogy "viszszaszerezze a társadalom bizalmát".
nol.hu - fideszfrakcio.hu