Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A drága benzin ellen tüntetnek

A drága üzemanyag ellen meghirdetett, eddig szinte észrevétlen tiltakozó akciósorozat leglátványosabbnak szánt demonstrációjaként forgalomlassító akciót kezdtek pénteken a brit közúti fuvarozók a világ egyik legforgalmasabb autópályáján, a Londont a Heathrow repülőtérrel és Walesszel összekötő, kelet-nyugati M4-esen.


Dátum: 2005-09-16 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:25:12.183626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A walesi kamionos érdekképviseletek által szervezett teherautós felvonulás Walesből indult London felé. A lassú menetben haladó konvojban mintegy 50 kamion és kisebb furgon haladt keletre. A rendőrség előzőleg minden részvevőnek nyomtatott szabálygyűjteményt adott át, amely egyebek mellett előírja, hogy a teherautóoszlop csak a legkülső, vagyis a brit közlekedési rendszer alapján a baloldali sávban haladhat, és legalább 40 mérföldes (64 kilométeres) óránkénti sebességet kell tartania. Nagy-Britanniában 70 mérföld (112 km/h) a sebességkorlátozás az autópályákon.

A konvoj mindazonáltal nemigen tartja be a rendőri előírásokat; a teherautók a háromsávos autópályán a külső és a középső sávban haladnak, és az oszlop sebessége nem lépi túl a 20 mérföldet (32 km/h). A tiltakozókat kísérő rendőrök emiatt egy ízben le is állították a menetet. A rendőrség közölte, hogy az esetleges nagyobb kihágásokat nem a közlekedési, hanem a jelentősebb szankciókat tartalmazó közrendvédelmi törvény alapján bírálja el. A kamionosok a tervek szerint London határában megfordulnak, és megteszik az utat visszafelé is.

A Nagy-Britanniában szerdán kezdődött, háromnaposra tervezett akciósorozatnak egyébként az első két napon szinte semmi jelét nem lehetett látni, a Fuel Lobby nevű országos fuvarozói képviselet kezdeményezte demonstrációkon alig néhány kamion tűnt fel, és az üzemanyag-ellátásban nem volt fennakadás.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek